Modellváltás

A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a hazai felsőoktatás egész rendszerét és annak minden szereplőjét, a hallgatókat, az oktatókat, kutatókat és dolgozókat érdekeltté tegye a minél sikeresebb, nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredmények felmutatásában.

Kiemelt cél, hogy az egyetemek központi szerepet töltsenek be a kutatás-fejlesztésben és innovációban, vállalati és nemzetközi kapcsolataik tovább erősödjenek. A magyar egyetemek nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat.

A 2016-ban elfogadott szakpolitikai stratégia (Fokozatváltás a felsőoktatásban) már öt éve rögzítette a modellváltás irányait. Az új struktúra versenyképesebbé teszi az egyetemeket azáltal, hogy a piac elvárásaihoz igazítja a képzési kínálatot és tartalmakat.

Az intézményi modellváltásról az egyetemek maguk dönthettek, a Kormány kizárólag az egyetemi szenátusok pozitív, támogató döntését követően tárgyalta a fenntartóváltás megvalósíthatóságát.

Az állam nem vonul ki az átalakuló intézmények életéből, hanem a felsőoktatási szolgáltatások megrendelőjévé, tehát fenntartóból partnerré válik.

A finanszírozás osztrák minta alapján történik majd, a modell előnye, hogy előre rögzített teljesítménymutatók alapján, a különböző feladatok sajátosságait figyelembe vevő középtávú finanszírozás valósul meg.

A finanszírozás az intézmény számára kiszámíthatóbbá válik, illeszkedik az egyetem és az ellátandó feladat sajátosságaihoz, objektíven mérhető teljesítmény-elvárások meghatározásával teszi érdekeltté a szereplőket a hatékonyság és a minőség javításában. 

A fenntartóváltás eredményeként az egyetemek állam által alapított, közfeladatott ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású, közhasznú felsőoktatási intézményekké váltak, minden tekintetben teljes körű jogutódjai a fenntartóváltás előtti egyetemeknek, azaz teljes lesz a jogi és szervezeti folytonosság, ami a hallgatók jogviszonyára és a munkavállalók foglalkoztatására is vonatkozik.

Az Alaptörvény változatlan formában garantálja az egyetemek önállóságát. A rendszerbe minden szükséges garanciát beépítettünk, hogy az átadott vagyont kizárólag felsőoktatási célra lehet használni.

Menü

Főoldal

Navigáció