Főoldal

Prof. Dr. Stumpf István, a Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal és Deák Ferenc-díjjal kitüntetett jogász, politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudományok kandidátusa, korábbi alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter s jelenleg a modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos.

 


 “Ne feledjük el, hogy az a szent terület, amelyet mi hazánknak nevezünk, Közép-Európában, Európa belvárosában fekszik és ha mi magyarok csak egy kisebb műveltségű állam zsúpfedeles házában akarnánk élni, akkor ilyen ház számára nagyon korán túlságosan drágává válnék Európának ebben a belvárosában a házhely! Lebontanák szegény zsúpfedeles házunkat, és más szerencsésebb nemzetek építenének itt modern palotát. Valójában lét vagy nemlét kérdéséről van itt szó.” 

(Klebelsberg Kuno) in: Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. VI., 1927. március.

Athenaeum  Kiadó, Budapest.



A magyar kormány a modellváltással arra törekszik, hogy az eddiginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával növelje a magyar fiatalok képzésének színvonalát. Az intézmények az évtizedek óta változatlan működési modelljük megújításával sikeresebben lesznek képesek megfelelni az új kihívásoknak.

 

A fokozatváltás a felsőoktatásban kormányzati stratégia egyik kiemelt területe a versenyképesebb, rugalmasabb működési modellt biztosító közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában való működés. Kiemelt cél, hogy az egyetemek központi szerepet töltsenek be a kutatás-fejlesztésben és innovációban, intézményközi, vállalati és nemzetközi kapcsolataik tovább erősödjenek. A magyar egyetemek nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat.

 

Megszűnik a nyelvvizsga-kötelezettség a felsőoktatásban

Publikálva: 2022. július 28.

Az egyetemi rendszer átalakítása után újabb mérföldkőhöz érkeztünk

Tovább a teljes cikkre

Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok

Publikálva: 2022. július 21.

A Felvi által közölt statisztikai adatok szerint idén közel 100 ezren jelentkeztek valamely szeptemberben induló felsőoktatási képzésre.

Tovább a teljes cikkre

Különleges akkreditációt kapott a Corvinus

Publikálva: 2022. július 20.

Megszerezte a Budapesti Corvinus Egyetem az egyik legrangosabb nemzetközi felsőoktatási szervezet minősítését, az AACSB-akkreditációt.

Tovább a teljes cikkre

Mire jó az egyetemi modellváltás? - Böszörményi Nagy Gergely

Publikálva: 2022. június 28.

Megdupláztunk minden hallgatói támogatást, a szociális juttatásoktól a doktori ösztöndíjakig.

Tovább a teljes cikkre

SZTE teniszpályát avattak az újszegedi ligetben

Publikálva: 2022. június 27.

Mint olyan sok jó dolog Szegeden, az újszegedi Erzsébet-ligetben található teniszcentrum is Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik.

Tovább a teljes cikkre

547 ÚJ ORVOSDOKTORT AVATTAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARON

Publikálva: 2022. június 25.

291 magyar nyelvű, 131 angol nyelvű és 125 német nyelvű képzésben részt vett hallgatót avattak orvosdoktorrá a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán

Tovább a teljes cikkre

Bokrétaünnep volt a Miskolci Egyetemen

Publikálva: 2022. június 24.

Szerkezetkész állapotba került a Miskolci Egyetem tízmilliárd forintból épülő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrás Háza, amelynek ünnepélyes bokrétaünnepét pénteken tartották.

Tovább a teljes cikkre

Széchenyi István Egyetem: Együttműködést erősítő konferencia a művészet és a tudomány kapcsolatáról

Publikálva: 2022. június 17.

Először rendezte meg a Művészet/Elmélet Konferencia című tudományos tanácskozást a Széchenyi István Egyetem, a Magyar Művészeti Akadémia és a Győri Balett a XVII. Magyar Táncfesztivál keretén belül, a győri Múzeumházban.

Tovább a teljes cikkre

A jövőnkről szóló együttműködést kötött a pécsi egyetem

Publikálva: 2022. június 17.

A megyeszékhely, Baranya és a régió jövője szempontjából rendkívül fontos együttműködési megállapodást kötött a Technológiai és Ipari Minisztérium és a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány pénteken.

Tovább a teljes cikkre

Hol fejlődjön a gazda? Összefoglaló a magyar agráregyetemek 2022-es képzési kínálatáról

Publikálva: 2022. június 15.

Segítünk annak, aki 2022 szeptemberben szeretné elkezdeni felsőoktatási tanulmányait alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben.

Tovább a teljes cikkre

A zalaegerszegi ZalaZone-on teszteltek

Publikálva: 2022. június 14.

Az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén

Tovább a teljes cikkre

Az SZTE kancellárja a modellváltásról: Korábban a fejős tehén szerepében voltunk

Publikálva: 2022. június 13.

2018 óta zajlik hazánkban az egyetemek modellváltása, 2021 nyarán többek között a Szegedi Tudományegyetem is állami helyett alapítványi fenntartásúvá vált.

Tovább a teljes cikkre

A MOME képviseli Magyarországot a leginnovatívabb európai egyetemek között

Publikálva: 2022. június 8.

Az előttünk álló globális kihívások, mint az éghajlatváltozás vagy a népesség elöregedése miatt Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van az egyetemeken zajló kutatásokra, az ott kidolgozott innovatív megoldásokra.

Tovább a teljes cikkre

Egyedülálló nemzetközi borüzleti képzés indul a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Publikálva: 2022. június 2.

A Tokaj Wine Business Institute az őszi félévtől a burgundiai partner üzleti iskolával közös programmal várja Közép-Európa szakembereit.

Tovább a teljes cikkre

Az IP világa Magyarországon

Publikálva: 2022. június 2.

Szellemi tulajdona mindenkinek van, azonban szellemi tulajdonhoz fűződő joga már csak azoknak, akik foglalkoznak vele

Tovább a teljes cikkre

Címzetes egyetemi docensi címet vett át Mészáros Attila az Óbudai Egyetemen

Publikálva: 2022. június 3.

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték az EUPed-et, a Kárpát-medencében oktató pedagógusokhoz szóló ünnepet az Óbudai Egyetemen.

Tovább a teljes cikkre

Beiktatták a Tokaj-Hegyalja Egyetem új rektorát

Publikálva: 2022. június 1.

Dr. Horváth Ágnes váltotta a családi okok miatt lemondó Professzor dr. Bolvári-Takács Gábort a Tokaj-Hegyalja Egyetem megbízott rektori székében.

Tovább a teljes cikkre

Több mint húszmilliárd forintot fordíthat működési és fejlesztési célokra a kecskeméti egyetem

Publikálva: 2022. június 2.

A következő öt évben 21,2 milliárd forint áll rendelkezésre a kecskeméti egyetem működési és fejlesztési céljaira

Tovább a teljes cikkre

Csernoch László: reformra, megújulásra van szükség a felsőoktatásban

Publikálva: 2022. május 29.

Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartottak május 28-án, szombaton a Debreceni Egyetem.

Tovább a teljes cikkre

Stabil költségvetés, növekvő jelentkezési kedv és a képzési kínálat bővítése a szegedi bölcsészkaron

Publikálva: 2022. május 27.

Az SZTE BTK Kari Tanácsa legutóbbi ülésének témái a költségvetés, a hallgatói létszám növelése és ezzel párhuzamosan az új képzések kialakítása voltak.

Tovább a teljes cikkre

Újabb nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet az egyetem- Széchenyi István Egyetem

Publikálva: 2022. május 30.

A győri Széchenyi István Egyetem legfiatalabb szakkollégiuma, a mindössze féléves Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium a rövid idő ellenére is szép sikereket tud felmutatni.

Tovább a teljes cikkre

Dr. András István újabb négy évre kap rektori megbízatást a Köztársasági Elnök kinevezését követően

Publikálva: 2022. május 26.

A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa 2022. május 17-i ülésén 11 igen szavazattal támogatta Dr. András István habilitált főiskolai tanár rektori pályázatát.

Tovább a teljes cikkre

Befektetők is formálják a Nyíregyházi Egyetemet

Publikálva: 2022. május 27.

Az idei felvételi eljárásban az első helyes jelentkezők száma 13,6 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.

Tovább a teljes cikkre

Miskolcon találkoztak a rektorok

Publikálva: 2022. május 23.

Versenyeznek, de együtt is működnek az egyetemek.

Tovább a teljes cikkre

A modellváltás után is stabilan működik a Corvinus Hallgatói Önkormányzata

Publikálva: 2022. május 20.

A 2022. április 25 és május 8-között a Budapesti Corvinus Egyetemen (Corvinus) megrendezésre kerülő Hallgatói Önkormányzati küldöttgyűlés választás során az egyetem hallgatósága megválasztotta a 41 fős küldöttgyűlését.

Tovább a teljes cikkre

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZÜLETETT A BUDAPESTI CORVINUS ÉS AZ ÓBUDAI EGYETEM KÖZÖTT

Publikálva: 2022. május 18.

A Corvinus Székesfehérvári Campus jövőbeni működéséről szóló közös szándéknyilatkozatot írt alá az Óbudai Egyetem rektora és a Budapesti Corvinus Egyetem elnöke kedden Székesfehérváron.

Tovább a teljes cikkre

Elvesztette a budapesti álelit a kiváltságait

Publikálva: 2022. május 16.

Az idén is több tízszeres a túljelentkezés a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára, és átlagban is mintegy tízszer többen jelentkeztek az SZFE-n meghirdetett valamennyi hallgatói helyre.

Tovább a teljes cikkre

Corvinus-rektor: Akár 100 millió forint lehet a Corvinuson szerzett diploma értéke

Publikálva: 2022. május 13.

A Corvinus Egyetem már három éve alapítványi fenntartású intézményként működik.

Tovább a teljes cikkre

Megnyitott a Professzori teaház

Publikálva: 2022. május 6.

A Debreceni Egyetem tudományos pályára készülő hallgatóinak bemutatkozását, a karok közötti kapcsolattartás és a multidiszciplináris kutatások erősítését segíti a GTIDEA által hagyományteremtő szándékkal indított Professzori Teaház.

Tovább a teljes cikkre

Új megbízott rektora lesz a Tokaj- Hegyalja Egyetemnek

Publikálva: 2022. május 5.

Rendkívüli oktatói értekezlet volt az egyetemen május 4-én.

Tovább a teljes cikkre

A SOPRONI EGYETEM SIKERESEN SZEREPEL A NEMZETKÖZI FENNTARTHATÓSÁGI RANGSORBAN

Publikálva: 2022. május 5.

A Soproni Egyetem hazánk egyik legjelentősebb zöld egyeteme, amely régóta elkötelezett a fenntartható működés mellett.

Tovább a teljes cikkre

MÁRA A NEMZETKÖZI RANGSOR ALAPJÁN TIZENEGY MAGYAR EGYETEM IS A LEGJOBB ÖT SZÁZALÉKBA TARTOZIK

Publikálva: 2022. május 4.

A modellváltást választó intézmények elégedettek, hiszen az oktatók, hallgatók és vezetők is tapasztalhatják, hogy a kormány tartotta magát a korábbi ígéretéhez

Tovább a teljes cikkre

A Tokaj-Hegyalja Egyetem kilépett a szőlészeti-borászati kutatás nemzetközi színterére

Publikálva: 2022. április 29.

A Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) a szőlészeti-borászati kutatás és oktatás területén kilépett a nemzetközi színtérre .

Tovább a teljes cikkre

Idén is nőtt a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők száma

Publikálva: 2022. április 13.

Dobogós helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem az egyetemek és főiskolák között a jelentkezők száma alapján.

Tovább a teljes cikkre

A magyar felsőoktatás példakép lehet az európai egyetemeknek

Publikálva: 2022. április 11.

Barbara Oakley-val, az Oaklandi Egyetem professzorával beszélgettünk, annak alkalmából, hogy a Szegedi Tudományegyetemen tárta nagyközönség elé tanulást segítő kurzusának részleteit. Exkluzív interjúnkban szó esett az élethosszig tartó tanulásról, Finnország oktatásáról, valamint az online oktatás jövőjéről.

Tovább a teljes cikkre

Nyíregyházi Egyetem: kiírták a rektori pályázatot

Publikálva: 2022. április 10.

Leghamarabb augusztus elsejétől lehet új rektora az intézménynek.

Tovább a teljes cikkre

Ezekre a szakokra lesz a legnehezebb bekerülni idén, itt vannak a felvételi statisztikák

Publikálva: 2022. április 8.

Idén 99 192-en felvételiztek egyetemre vagy főiskolára, ez 2 700-al kevesebb, mint a tavalyi jelentkezőszám. A legnépszerűbb szakok között is van átrendeződés.

Tovább a teljes cikkre

Hogyan alakult az előző években az egyetemre, főiskolára felvételizők száma?

Publikálva: 2022. április 8.

Évről évre több tízezren jelentkeznek a felsőoktatásba, idén ez a szám közel 99 192.

Tovább a teljes cikkre

A világ 101-140. legjobb egyetemévé választották a Semmelweist ezen a területen

Publikálva: 2022. április 7.

Tíz helyet javított az eredményén a Semmelweis Egyetem, amely a Quacquarelli Symonds (QS) idei, élet- és orvostudományi rangsorán a 262. helyen végzett.

Tovább a teljes cikkre

A Soproni Egyetem is részt vett a “tavaszi nagytakarításban”

Publikálva: 2022. április 6.

A tavasz beköszöntével a hallgatók nemcsak otthon, hanem a természetben is nagytakarítást végeztek; a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. mellett az ország első fenntartható egyeteme, a Soproni Egyetem is csatlakozott az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által indított Tavaszi Nagytakarítás edukációs kampányhoz.

Tovább a teljes cikkre

Elfogadták az egyetem intézményfejlesztési tervét

Publikálva: 2022. április 5.

A Dunaújvárosi Egyetem fenntartója, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány elfogadta az egyetem új, 2021-2026 időszakra érvényes intézményfejlesztési tervét- erről számolt be felsőoktatási intézményünk.

Tovább a teljes cikkre

Megújult a kollégium - Miskolci Egyetem

Publikálva: 2022. április 4.

A Miskolci Egyetem folyamatos korszerűsítésének és megújításának újabb mérföldköveként készült el az épület.

Tovább a teljes cikkre

Stumpf István: a modellváltás sikeres!

Publikálva: 2022. március 30.

A felsőoktatási modellváltás eddigi tapasztalatairól tartott fórumot a Debreceni Egyetem hallgatóinak Stumpf István kormánybiztos hétfőn. Véleménye szerint a modellváltó egyetemek polgárainak túlnyomó többsége a modellváltást sikersztoriként értékeli.

Tovább a teljes cikkre

Középpontban a hallgatók: egyetemistákkal beszélgetett Stumpf István kormánybiztos Debrecenben

Publikálva: 2022. március 29.

A modellváltás után Debrecenben is megmaradt az egyetemi autonómia.

Tovább a teljes cikkre

Újabb átfogó bérfejlesztés az SZTE-n

Publikálva: 2022. március 29.

A Szegedi Tudományegyetemen a fenntartóváltás lehetőséget teremtett a bérfejlesztésre, melynek fedezetét ettől az évtől kezdve, a teljesítményhez kötött finanszírozás biztosítja.

Tovább a teljes cikkre

Ezúttal a Fogorvostudományi Karon tartott kihelyezett ülést az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma.

Publikálva: 2022. március 28.

Kihelyezett kuratóriumi üléssel egybekötött kari tanácsülés keretében ismerkedett a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar oktatási és kutatási tevékenységével az intézmény fenntartói feladatait ellátó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány csütörtökön

Tovább a teljes cikkre

Eldőlt: Miseta Attila a PTE régi-új rektora

Publikálva: 2022. március 25.

Dr. Miseta Attila rektorjelölt pályázatát támogatta a PTE Szenátusa március 24-én, így a következő ciklusban is ő irányítja majd a pécsi tudományegyeteme.

Tovább a teljes cikkre

Több mint nyolcmilliárd forintos fejlesztés fejeződött be a Debreceni Egyetemen

Publikálva: 2022. március 25.

Lezárult a Debreceni Egyetem felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése a gyakorlati és szakmai képzés megújítása érdekében című projekt, a korszerűsítés az elmúlt öt év során több mint nyolcmilliárd forintból valósulhatott meg.

Tovább a teljes cikkre

Idén is megrendezik a Junior Expót

Publikálva: 2022. március 25.

A jövő tudásból és tehetségből épül. Ez a felismerés a forrása annak a gondolatnak, amelyből a Junior Expó ötlete született.

Tovább a teljes cikkre

Elfogadta az idei büdzsét a Debreceni Egyetem Szenátusa

Publikálva: 2022. március 22.

A modellváltást követő első teljes évi működési és üzleti tervéről döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa.

Tovább a teljes cikkre

Ünnepi szenátusi ülés a Széchenyi-egyetemen: a tudatos építkezés kiemelkedő eredményekhez vezet

Publikálva: 2022. március 21.

Átadták a Pro Universitate díjakat, új doktorokat avattak, habilitációs és címzetes egyetemi docensi címeket adtak át a Széchenyi István Egyetem emelkedett hangulatú ünnepi szenátusi ülésén.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Főoldal

Navigáció