Ünnepi szenátusi ülés a Széchenyi-egyetemen: a tudatos építkezés kiemelkedő eredményekhez vezet

Publikálva: 2022. március 21.

Átadták a Pro Universitate díjakat, új doktorokat avattak, habilitációs és címzetes egyetemi docensi címeket adtak át a Széchenyi István Egyetem emelkedett hangulatú ünnepi szenátusi ülésén.

A nyilvános eseményen dr. Baranyi Péter Zoltán rekor, dr. Hankó Balázs helyettes államtitkár, dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke, valamint dr. Stumpf István kormánybiztos is köszöntőt mondott.

„Magyarország kormánya szabadságot adott az egyetemeknek, és ehhez eszközül a modellváltás keretrendszerét biztosította. Mostanra világosan látszik, hogy jó döntés volt már az első pillanatban élni lehetőségével. Sikeresen indultunk, mert szabadon megválaszthattuk céljainkat és eszközeinket” – fogalmazott köszöntőjében az 1848. márciusi szabadságharccal és annak felelősségével párhuzamot vonva dr. Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora.

Az intézmény Szenátusának elnöke beszédében hangsúlyozta az egyetem tudomány területén elért eredményeit és törekvéseit, amelynek köszönhetően a Széchenyi-egyetem oktatási és kutatási tevékenysége alapján a világ felsőoktatási intézményeinek első 4 százalékába tartozik. Emellett méltatta a Győrben, Mosonmagyaróváron és Zalaegerszegen megvalósuló, innováció szempontjából is kiemelkedő beruházásokat is, amelyek az egyetemi polgárok és a partnerek visszajelzéseivel összeadódva szerinte egyértelműen jelzik, „előnyösen váltottuk be a szabadság adta lehetőségeket, és így léphetünk a fenntartható, modern egyetemi rendszer pályájára”.

Az ünnepségen dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a struktúraváltásra utalva kiemelte, a tudatos építkezés ma is, csak úgy, mint a reformkorban, kiemelkedő eredményekhez vezet. „Tudatos építkezés tapasztalható Győrött, a Széchenyi István Egyetemen, amely az intézmény közösségét folyamatosan fejleszti, s teszi nemcsak az oktatók, a kutatók és a hallgatók, hanem Győr, a régió és nemzetünk közösségének is meghatározó, felelős intézményévé” – fejtette ki.

Hangsúlyozta: az elmúlt években teljes mértékben megújult a felsőoktatás. „Mondhatjuk azt, hogy most az első fecskék nyarat csináltak. Ennek eredményeként a magyar egyetemek a világ felsőoktatási rangsoraiban jelentősen előreléptek, a hallgatók kétharmada már modellváltás utáni, versenyképes, rugalmasabb működésű intézményrendszerbe jár, miközben a felvettek nyolcvan százaléka tandíjmentesen tanulhat” – mondta.

„Magyarországon a tanulás kifizetődő dolog, hiszen átlagosan nyolcvan százalékkal magasabb a bére a diplomásoknak, akik az okleveleik megszerzését követően szinte azonnal el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon” – hangoztatta a helyettes államtitkár, egyúttal gratulálva a most doktori fokozatot szerző végzősöknek, illetve a díjazottaknak.

Dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.

Mint mondta, a Széchenyi István Egyetem nemcsak az oktatásban, a kutatásban és az innováció terén nyújt kiemelkedő teljesítményt, hanem a Covid-járvány idején is erőn felül teljesített ösztöndíjával és önkéntes hallgatói áldozatos munkájával. Emellett pedig az elsők között segítette az ukrajnai háború elől menekülőket.

Dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke beszédében arra buzdította az egybegyűlt ünneplőket, hogy a kényelmes középszerűség helyett a felkészültséggel és tudással teljes minőség és műveltség legyen vezérelvük. A struktúraváltás történelmi léptékű lehetőségét hangsúlyozva kifejtette, hogy  a modellváltás teret engedett a minőségnek és a felsőoktatásban most tapasztalható fokozatváltásnak is.

„Örömünnep a mai, s egyben egy magasabb szintű felelősség kezdete is. Gondoljanak mindig arra, hogy mit tehetnek többet és jobban. Szárnyaljanak, s közben küzdjenek a középszerűség ellen” – fogalmazta meg jókívánságait.

Ezt követően dr. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, a Széchenyi István Egyetem professzora lépett az emelvényre. Beszédében reagált a határainknál dúló háborúra.

Dr. Stumpf István kormánybiztos hangsúlyozta: örömmel látja, hogy a Széchenyi-egyetem, amelyet immár tíz éve szolgál, rendületlenül, mi több mintaértékűen épül és fejlődik.

„Az a globális világrend, amelyet eddig megtapasztaltunk, jelentős változáson megy keresztül. Hogy ennek következtében milyen rendszer alakul ki, s ebben milyen lehet Magyarország mozgástere, arra a válaszokat leginkább az egyetemeken adhatnak, amelyek a tudás hordozói és megújítói, világítótoronyként mutathatnak utat” – mondta.

Hozzátette, örömmel látja, hogy a Széchenyi-egyetem, amelyet immár tíz éve szolgál, rendületlenül, mi több mintaértékűen épül és fejlődik. Mára a legversenyképesebb egyetemek egyikének számít, köszönhetően vezetése elhivatott hozzáállásának, illetve a modellváltás adta szabadságnak.

Elismerések a kiválóságoknak

Az ünnepi szenátusi ülésen adták át a legmagasabb egyetemi kitüntetést, a Pro Universitate díjat, amely olyan egyetemi dolgozók, illetve egyetemet támogató polgárok, közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik kiemelkedő oktató, tudományos vagy egyéb tevékenységükkel, példamutató emberi magatartásukkal, a Széchenyi István Egyetem munkáját támogató tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak az intézmény céljainak megvalósításához, hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez.

Az elismerést dr. Szepesházi Róbert nyugalmazott egyetemi docens, az intézmény geotechnikai oktatásának megszervezésében játszott kiemelkedő szerepéért, míg Villányi Tibor gépészmérnök, a Győri Zsidó Hitközség elnöke az egykori győri zsinagóga mai oktatási, kulturális arculata kialakításában végzett tevékenységéért, az egyetemmel és annak Művészeti Karával kialakított sokoldalú együttműködéséért vehette át.

A Széchenyi István Egyetem Szenátusa professor emeritus címet adományozott prof. dr. Kóczy T. László egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az Egyetemi Doktori Tanács Elnökének, aki az országos Egyetemi Doktori Tanácsban is képviseli az intézményt.

A Szenátus döntése alapján címzetes egyetemi docensi címet vehetett át Mészáros János, a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese, akivel a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar évek óta kiváló munkakapcsolatot ápol, s aki ötletgazdája és fő támogatója a kar Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyének is.

Doktori címet viselhetnek

Az ünnepségen Ph.D. doktorátusi oklevelet vehetett át az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolából dr. Kelemen Roland; a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolából Tóth Álmos Dávid, Nagy András Lajos, Ajtayné Károlyfi Kitti, Wizner Krisztián, Ősz Olivér és Kocsis Szürke Szabolcs; a Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolából Ocskay Gyula Miklós, Csányiné Szemerédi Eszter, Vinkóczi Tamás, Laczkovits-Takács Tímea, Polster Csilla, Gajzágó Gergő Attila és Domokos Bernadett; a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolából Vona Viktória Margit, Albert Réka és Kéri-Schmidthoffer Ildikó. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Habilitációs Bizottsága habilitált doktorrá avatta dr. Monostori Tamást, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának főiskolai tanárát, a Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet vezetőjét.

Forrás: uni.sze.hu

Menü

Főoldal

Navigáció