Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok

Publikálva: 2022. július 21.

A Felvi által közölt statisztikai adatok szerint idén közel 100 ezren jelentkeztek valamely szeptemberben induló felsőoktatási képzésre.

A diákoknak egészen ma este 20 óráig kellett azon izgulniuk, hogy bekerültek-e valamelyik általuk megjelölt képzésre. Mutatjuk a legnépszerűbb szakok felvételi ponthatárait.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája idén is megrendezte a Pont Ott Partit, a felvételizők a fővárosban, a Városligetben várhatták közösen a pillanatot, hogy a pontszámok a felvi.hu-n megjelenjenek.

Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, sms-ben is értesítést kaptak az eredményekről. A portálon megjelent tájékoztató szerint előfordulhat, hogy az sms csak később érkezik meg, a szolgáltatóknak ilyenkor ugyanis rendkívül nagy számú üzenetet kell kiküldeniük.

A Felvin már korábban megjelent egy lista, amelyből kiderült, hányan jelentkeztek idén felsőoktatási képzésre (99 192 fő), és hogy melyek voltak a legnépszerűbb képzési területek. A legtöbben idén is gazdaságtudományi szakokra jelentkeztek, de továbbra is tarolnak a bölcsész- és műszaki képzések.

Íme, a tíz legnépszerűbb képzési területre jelentkezők létszáma:

Gazdaságtudományi képzések

Összes jelentkező: 28 603 fő

Első helyes jelentkezők száma: 21 646 fő

Bölcsészettudományi képzések

Összes jelentkező: 17 406 fő

Első helyes jelentkezők száma: 11 830 fő

Műszaki képzések

Összes jelentkező: 14 112 fő

Első helyes jelentkezők száma: 10 617 fő

Pedagógusképzések

Összes jelentkező: 11 978 fő

Első helyes jelentkezők száma: 8678 fő

Társadalomtudományi képzések

Összes jelentkező: 11 780 fő

Első helyes jelentkezők száma: 5960 fő

Orvos- és egészségtudományi képzések

Összes jelentkező: 10 760 fő

Első helyes jelentkezők száma: 8582 fő

Informatikai képzések

Összes jelentkező: 10 719 fő

Első helyes jelentkezők száma: 8401 fő

Jogi képzések

Összes jelentkező: 7482 fő

Első helyes jelentkezők száma: 5510 fő

Művészeti képzések

Összes jelentkező: 6311 fő

Első helyes jelentkezők száma: 5258 fő

Agrárképzések

Összes jelentkező: 5902 fő

Első helyes jelentkezők száma: 4005 fő

Idén a legkevesebben az Evangélikus Hittudományi Egyetemre szerettek volna bekerülni, ide mindössze egy felvételiző jelentkezett.

A várva várt ponthatárok

A felvi.hu oldalán minden intézmény ponthatárait megnézheti szakokra bontva ezen a linken. A legnépszerűbb szakok pontszámai a közkedvelt egyetemeken az alábbiak szerint alakultak (magyar nyelvű, államilag támogatott alapképzések nappali tagozaton):

Gazdálkodás és menedzsment

Budapesti Gazdasági Egyetem: 400

Corvinus Egyetem: 455

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 419

Kereskedelem és marketing

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 416

Budapesti Gazdasági Egyetem: 400

Debreceni Egyetem: 400

Pszichológia

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 452

Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 447

Pécsi Tudományegyetem: 435

Jogász

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 475

Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 466

Szegedi Tudományegyetem: 436

Mérnökinformatikus

Budapesti Műszaki Egyetem: 390

Debreceni Egyetem: 314

Neumann János Egyetem: 280

Ápolás és betegellátás

Semmelweis Egyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász: 428

Szegedi Tudományegyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász 428

Pécsi Tudományegyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász 372

Nemzetközi gazdálkodás

Corvinus Egyetem: 478

Budapesti Gazdasági Egyetem: 400

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 419

Pénzügy és számvitel

Budapesti Műszaki Egyetem: 400

Budapesti Gazdasági Egyetem: 400

Miskolci Egyetem: 404

Kommunikáció és médiatudomány

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 434

Corvinus Egyetem: 459

Debreceni Egyetem: 418

Programtervező informatikus

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: 310

Nyíregyházi Egyetem: 284

Szegedi Tudományegyetem: 280

Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak az első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a minimális ponthatárt a hozzájuk jelentkezők számára. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását.

Fontos tudni, hogy akkor sincs veszve minden, ha egy felvételiző egy általa megjelölt szakra sem került be, hamarosan indul ugyanis a pótfelvételi, valamint lesz őszi érettségi és keresztféléves felvételi is.

Minden idők legtöbb felvett hallgatóját regisztrálta az ELTE

Az idei felvételi eljárás során az intézmény rekordszámú, 11 355 jelentkezőt vett fel a képzéseire.

Alapszakra 7248, mesterszakra 2666, osztatlan szakra 1251, felsőoktatási szakképzésre 190 fő került be. A felvettek közül 9272-en nappali, 1943-an levelező és 140-en esti munkarendben kezdik meg tanulmányaikat. Az egyetem gólyáinak közel 90%-a, 10 021 fő állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhat.

A legtöbb hallgatót a Bölcsészettudományi Kar (2174) veszi fel, amelyet a Gazdálkodástudományi Kar (2100), valamint a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1467) követ.

A legnagyobb létszámemelkedést a Gazdaságtudományi Kar érte el: 300 fővel több jelentkezőt vett fel, mint tavaly. 2361 felvett hallgatóval a gazdaságtudományok a második legnépszerűbb (20%) képzési terület lett a bölcsészettudomány után (3079 fő, 27%), valamint a pedagógusképzés előtt (1850 fő, 16%). A Gazdaságtudományi Kar a tavalyihoz képest úgy vett fel 42%-kal több alapszakos hallgatót, 1313 főt, hogy a felvettek pontátlaga is jelentősen nőtt, idén már 442 pont feletti.

Az ELTE legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakjai a jogász (778), a programtervező informatikus (659), a gyógypedagógia (602) és a pszichológia (411). A mesterszakok közül a legnépszerűbb a vezetés és szervezés (294), ezt követi a pszichológia (274), a pénzügy (167), valamint a marketing (146). Az egyetemen hagyományosan erősnek számító jogász szakon 100 állami ösztöndíjas mellett 678-an önköltséges finanszírozási formában kezdik meg tanulmányaikat.

Forrás: index.hu

Menü

Főoldal

Navigáció