A SOPRONI EGYETEM SIKERESEN SZEREPEL A NEMZETKÖZI FENNTARTHATÓSÁGI RANGSORBAN

Publikálva: 2022. május 5.

A Soproni Egyetem hazánk egyik legjelentősebb zöld egyeteme, amely régóta elkötelezett a fenntartható működés mellett.

A nemrég végrehajtott szervezeti és képzési struktúráváltás során ez a törekvés még markánsabban megjelent, melynek kézzelfogható eredménye, hogy a Soproni Egyetem magyar viszonylatban dobogós helyen végzett a Times Higher Education fenntarthatósági szempontokra épülő Impact Rankings listáján, a 2021-es évben pedig karbonsemleges módon működtette az intézmény soproni központi kampuszát.

A THE Impact Rankings a fenntarthatósággal kapcsolatos teljesítmény mérésében jelentős presztízzsel rendelkező nemzetközi rangsor. Az ENSZ által lefektetett 17 Fenntartható Fejlődési Cél (Sustainable Development Goal, azaz SDG) alapján állítja sorba a felsőoktatási intézményeket, és feltárja, milyen konkrét hatást gyakorolhat az adott egyetem az egyes Fejlődési Célokra. A Soproni Egyetem 2022-ben zöld egyetemként első alkalommal vett részt a rangsorolásban, és két kategóriában rögtön említésre méltó eredményt ért el.  A pályázó hazai egyetemek között a „Felelős fogyasztás és termelés” kategóriában első, míg a „Szárazföldi ökoszisztémák védelme” tekintetében második helyezést ért el, ami a világranglistán szereplő közel 600 egyetemből a top 300-ba való kerülést jelenti.

Emellett az egyetem részt vesz a fenntarthatósági és környezetvédelmi fókuszú GreenMetric „zöld egyetemi” világrangsorolásban is, ahol már „ezüst fokozatban” minősítettnek számít, és a modellváltás óta, egy év alatt mintegy 300 helyet javított a listán.

„A nemzetközi megmérettetés, mint például a THE  Impact Rankings vagy a GreenMetric rangsora különösen fontos számunkra, hiszen itt nemzetközi mércék mentén értékelik az intézmények valós környezeti teljesítményét. Egyetemünk világszinten is jegyzett tudással rendelkezik az erdők kezelése és a faipar innovációja területén. Ezt a tudást közgazdasági és társadalomtudományi vonatkozásokkal kiegészítve adjuk át hallgatóinknak, miközben kiemelt törekvésünk, hogy erősítsük nemzetközi jelenlétünket” – mondta prof. dr. Lakatos Ferenc, az egyetem kutatási és külügyi rektorhelyettese. „Örülünk, hogy az elmúlt időszak intézkedései kézzelfogható eredményeket hoztak, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy még előrébb jussunk ezeken a területeken, hiszen a fenntarthatóság oktatása és kutatása mellett a nemzetközi szerepvállalás stratégiai célkitűzéseink közé tartozik.”

A GreenMetric rangsorban és más fenntarthatósági listákon elért helyezéshez az is hozzájárult, hogy az intézmény Központi Kampusza a 2021-es évben karbonsemlegességet ért el. Az egyetem oktatási, kutatási és adminisztratív tevékenységeinek 2021-es évre számított ökológiai lábnyomának felmérése során kiderült, hogy a Soproni Egyetemen az egy hallgatóra vetített ökolábnyom érték kifejezetten kedvező, a hazai fenntarthatósági küszöb alatt van. Az ökológiai lábnyomhoz a szénlábnyom járult hozzá a legnagyobb mértékben, így örömteli hír, hogy az elmúlt időszak tudatos törekvésének köszönhetően a Soproni Egyetem éves szénlábnyoma is a globális fenntartható érték alatt helyezkedett el. Az eredményhez nagymértékben hozzájárult a Soproni Egyetem Hűségerdő projektje, melynek keretében minden újonnan felvett hallgató után egy fát ültetnek. A legelső ültetések 2021 őszén zajlottak, amikor a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közreműködésével elültették az új erdő első fáit, közel 800 darabot.

A karbonsemlegesség azt jelenti, hogy megvalósul az egyensúly a kibocsátott szén-dioxid, illetve a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége között. A vállalatok és szervezetek körében komoly rangja van a karbonsemlegességnek, ugyanis ezzel is kifejezhetik társadalmi felelősségvállalásukat. A Soproni Egyetem, mint zöld és karbonsemleges Központi Kampusszal rendelkező egyetem a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét széles körben, ágazati, felsőoktatási jó gyakorlatként kívánja bemutatni és terjeszteni a társintézmények és a vállalati partnerek körében.

Forrás: unisopron.hu

Menü

Főoldal

Navigáció