A Soproni Egyetem is részt vett a “tavaszi nagytakarításban”

Publikálva: 2022. április 6.

A tavasz beköszöntével a hallgatók nemcsak otthon, hanem a természetben is nagytakarítást végeztek; a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. mellett az ország első fenntartható egyeteme, a Soproni Egyetem is csatlakozott az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által indított Tavaszi Nagytakarítás edukációs kampányhoz.

Az Egyetem közel 40 hallgatója és az Erdőgazdaság munkatársai összesen körülbelül 20 köbmétertől tisztították meg a soproni erdőséget.

A „Tavaszi Nagytakarítás – takarítsuk ki együtt a természetet!” akció az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én indult és a Föld Napjáig, április 22-ig tart majd. Az önkéntes résztvevők az ország különböző erdőségeiben szedik fel együtt a hátrahagyott hulladékot, így nemcsak hasznos tevékenységet végeznek, hanem közösségi élménnyel is gazdagodnak. Egy fenntarthatóságáról híres felsőoktatási intézmény hallgatói számára természetes volt, hogy csatlakoznak ehhez a közösségi összefogáshoz és részt vesznek a soproni erdők tisztításában.

Az idei soproni szemétszedő túrára két helyszínen, Fertőrákoson és Sopronkőhidán is csatlakoztak a soproni önkéntesek. A Soproni Egyetem körülbelül 40 hallgatója reggel 8-kor indult az egyetemről és 11:30-ig gyűjtött össze körülbelül 20 köbméter szemetet, mellyel sikerült a Fertőrákos melletti, az Erdőgazdaság által kezelt területet hulladékmentessé tenni.A kampány célja egyrészt megtisztítani a környezetet a szeméttől, tehát felhívni a figyelmet arra, hogy a természetben eldobált szemetet összeszedjék a kirándulók, másrészt hogy azt el se dobják; az akció így az erdőjárással kapcsolatos etikettet kívánja megmutatni. A kezdeményezéshez idén 17 állami erdészet, 6 nemzeti parki igazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), számos önkormányzat és civil szervezet is csatlakozott.

A TAEG által a Soproni Parkerdőben évente összegyűjtött hulladék nagyságrendileg 350-400 köbméter, a TAEG kollégái hetente három alkalommal szedik a szemetet a parkerdő teljes területén a kihelyezett gyűjtőkből. „A tapasztalatom az, hogy pozitív irányba haladunk.” – mondta Bánáti László, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Oktatási és Ökoturisztikai Igazgatója. „A korábbi években többször előfordult, hogy nagy mennyiségben vittek ki hulladékot az erdő városhoz közeli részeibe, ilyen kevesebbszer történik. A rendszeres takarítás viszont továbbra is elengedhetetlen a pihenőhelyeinken. A kihelyezett szemétgyűjtőket használják, de a helyi lakosok is gyakran megtöltik ezeket. A heti  gyűjtés mellett évente több alkalommal akciókat is szervezünk bevonva a lakosságot és az iskolákat is. A Tanulmányi Erdőgazdaság a tavalyi évben, a modellváltás során csatlakozott szorosabban az egyetemi munkához, ennek eredménye, hogy a hallgatókkal nemcsak a kutatás terén dolgozunk együtt, hanem ilyen fenntarhatósági témákba, kezdeményezésekbe is bevonjuk őket.”

 Forrás: fajta.hu

Menü

Főoldal

Navigáció