Az egyetemi modellváltásról is szót ejtett a fórumon a kormánybiztos.
Kinevezése óta a 19. egyetemet kereste fel a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos: dr. Stumpf István hétfőn a Nyíregyházi Egyetemen járt, ahol hallgatói fórumon vett részt.

A jogász, politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudományok kandidátusa, volt alkotmánybíró, egykori kancelláriaminiszter 2021. február 1-jétől tölti be a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztosi pozíciót. 

Nagyon hasznos volt a mostani találkozó is. Az elmúlt bő egy esztendőben több mint 750 hallgatóval egyeztettem, és ezúttal is válaszoltam minden felmerülő kérdésre. Az eleinte kétkedők is megerősíthetik, hogy egyértelműen sikersztorivá vált az egyetemi modellváltás – jegyezte meg dr. Stumpf István.

Tájékoztatójában megerősítette, hogy országos viszonylatban ennyi pénz még soha nem érkezett az egyetemekre. Ez az összeg 2022-ben megközelítőleg  ezermilliárd forint. Ebből mintegy 300 milliárd forint a teljesítményalapú bérezés.

A modellváltás felkavarta az állóvizet: elindultunk a versenyképesség irányába. Egyértelműen az a célunk, hogy a hallgatók Magyarországon maradjanak, jó minőségű tudáshoz jussanak, az oktatók olyan fizetést kapjanak, ami méltó az életpályájukhoz.

A magyar felsőoktatási struktúrában 63 egyetem található: 21 a KEKVA-s, azaz közérdekű vagyonkezelői alapítvány által működtetett egyetem, 24 az egyházi fenntartású egyetem, 12 magánegyetem van, 6 pedig állami fenntartású.

Tavaly augusztus 1-jétől alapítványi formában működik a Nyíregyházi Egyetem: a fenntartó a tulajdonosi jogot gyakorló Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány. „Kuratóriumi elnökként akkor leszek sikeres, ha növekedési pályára állunk” – nyilatkozta lapunknak korábban dr. Mészáros József, a kuratórium elnöke.

A LEGO módszertani oktatás egy olyan specialitás, amire lehet építeni. A mostani fórum is meggyőzött arról, hogy fogékonyak, érdeklődőek a hallgatók – jegyezte meg dr. Stumpf István, aki a Kelet-Magyarországnak exkluzív interjút is adott, amit egy későbbi lapszámunkban teszünk közzé.

Forrás: szon.hu