Egyetem és önkormányzatok működnek együtt Tokaj-Hegyalján

Publikálva: 2022. január 26.

A Tokaj-Borvidéket alkotó 27 település vezetőivel rögzített dokumentum fontos célja a térség népességmegtartásának erősítése, valamint az ott élők boldogulását biztosító szőlő- és borkultúra fejlesztése.

Stumpf István, a Miniszterelnökség kormánybiztosa, aki az egyetemi modellváltás koordinációjáért felelős, a Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Tokaj-hegyaljai települések önkormányzatai közötti együttműködést rögzítő keretmegállapodásokat írt alá kedden Sárospatakon.

A Tokaj-Borvidéket alkotó 27 település vezetőivel rögzített dokumentum fontos célja a térség népességmegtartásának erősítése, valamint az ott élők boldogulását biztosító szőlő- és borkultúra fejlesztése. Ezek sikeréhez azonban szövetséget kell kötniük azokkal a településekkel, amelyek a világhírű borvidék örökségét őrzik és hordozzák - mondta.

Úgy fogalmazott: azért kell együtt dolgozni, hogy közösen újítsák meg Tokaj-Hegyalját, és bebizonyítsák, mennyi lehetőség és érték található a térségben.

Ehhez most minden lehetőség adott - tette hozzá Stumpf István.

Megjegyezte: a tudásnak kitüntetett jelentősége lesz a következő évtizedekben, amelynek kiszélesítéséhez nemzetközi partnereket is keresnek, az együttműködés akkor lesz sikeres, ha olyan innovációt tud előállítani, amely a világon egyedülálló és erre minden esély megvan.

Forrás: boon.hu

Menü

Főoldal

Navigáció