Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre- beszélgetés a Neumann János Egyetem rektorával

Publikálva: 2022. január 10.

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A kecskeméti Neumann János Egyetem minden szakját elindítja jövőre, valamint két új szakiránnyal is bővül a repertoár. Dr. Fülöp Tamás rektorral az intézmény adta lehetőségekről beszélgettünk.

A Neumann János Egyetem az elmúlt időszakban többször hallatott magáról. Az együttműködési megállapodásoktól kezdve, az űrhajósok fogadásán át, egészen az új szakok indításáig, minden szerepel az „előrelépési skálán.” Hogyan indulhat el a 2022/2023-as tanév?

Az alapképzési szakjaink közül mindent meg tudunk hirdetni. De ugyanígy a felsőfokú szakképzésre is várjuk a jelentkezőket. Azokat, akiknek esetleg kevesebb pontszáma lenne, és most nem tudják elérni az alapszakokra a ponthatárt. A mesterképzésekre is folyamatosan nyitott az intézmény. S, ahogy ön is mondta, új szakirányok is indulnak az egyetemünkön. A GAMF Műszaki és Informatikai Karunk gépészmérnök képzésénél a fegyvertervező mérnök szakirányra szeretném felhívni a figyelmet, illetve a járműmérnök szakunk esetében az elektromos járművek tervezésében szeretnénk egy új szakirányt indítani.

Az elmúlt években a Neumann János Egyetem országos hírnévre tett szert. Nem csoda, hiszen olyan fejlesztési, fejlődési pályára léptek, melyből mind a hallgatók, mind az oktatók, mind pedig a cégek, vállalatok is profitálhatnak. Ennek megteremtője pedig a duális képzés.

Így van. A kecskeméti felsőoktatás tulajdonképpen a szülőatyja a duális képzésnek a magyarországi felsőoktatási intézmények között. Egy módszertani megerősítést hajtottunk végre a duális képzés területén. Nagyon komoly vállalati partnerkapcsolatokkal rendelkezünk, szerteágazó céges rendszert építettünk ki az elmúlt időszakban, és a duális képzésünk továbbra is nagyon fontos a gyakorlatorientált képzések területén. Kecskeméten, Kecskemét környékén és természeten országosan is ismert eddigi partnereink mellett nagyon sok új vállalattal kötöttünk együttműködési megállapodást, ők is segítik ezt a fajta képzést. Ezek a cégek folyamatosan várják a hallgatókat, akiknek a későbbiekben akár munkalehetőséget is tudnak kínálni.

A modellváltás sok sikert hozott a hallgatók, az oktatók, az egyetem számára. Az egyik olyan pillére ennek az útnak, amely óriási hangsúlyt kapott, azok a különböző ösztöndíjprogramok. Milyen lehetőségekkel várják jövőre a hallgatókat?

Ez a megújulás folyamatos. Úgy gondolom, hogy komoly lendületet vett az egyetem az elmúlt időszakban. Kulcsfontosságúak azok az ösztöndíjprogramok, amelyek most indulnak el a fenntartó támogatásának köszönhetően. Valamennyi szakunk, valamennyi karunk esetében olyan ösztöndíjprogramokkal várjuk a jelentkezőket, amelyek jelentős mértékben megkönnyítik a tanulmányokat. Ezek az ösztöndíjak akár az önköltséges képzések költségeit tudják csökkenteni, akár pedig olyan bevételekhez tudják juttatni a hallgatóinkat, amelyekkel a tanulmányokat és a kiválóságokat tudjuk támogatni.

A Neumann János Egyetemen a 2021/2022 tanévben 15 százalékkal megnövelték a tanulói keretet, amely egy, az országos átlag fölötti eredmény. Most mire számítanak?

Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy nő az érdeklődés a kecskeméti Neumann János Egyetem képzései iránt. Az elmúlt időszakban országosan is olyan együttműködéseket alakítottunk ki szakképzési centrumokkal, középiskolákkal, amelyekkel a beiskolázási körzetünket jelentős mértékben tudtuk növelni. A népszerűségünk mögött pedig természetesen ott vannak azok a szakok, azok a képzések, amik a kínálatunkban meghatározóak, de természetesen ott vannak azok a kiváló kollégáink is, akik az oktatómunkát elvégzik, és akik azt a tudományos hátteret biztosítják a képzésekhez, amelyek egy nagyon keresett és a munkaerőpiacon elfogadott diplomát eredményeznek.

De nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az elmúlt időszakban egy látványos fejlesztési pályára állt az egyetem. A kecskeméti egyetem ezeknek a beruházásoknak köszönhetően olyan kuriózumokkal bír, amelyek vonzóvá teszik az intézményt.

Ez teljes mértékben így van. Az elmúlt időszak infrastrukturális fejlesztései közül kiemelkedik a gyakorlati képzést támogató infrastruktúra. Gondolhatunk itt a kutatás-fejlesztési feladatok mellett az oktatás támogatására is. Ilyen az a Diódalézer Központ, amit a tavalyi évben adtunk át, és ami egy nagyon fontos hátterét jelenti az egyetemnek. De az épületállomány, az infrastrukturális adottság, amivel az egyetem rendelkezik, gondolhatunk itt az új Campus épületre, vagy az előttünk álló fejlesztésekre, mindenképpen növelte az intézményünk vonzerejét, és reméljük, hogy ez a következő időszakban is folytatódik.

A GAMF Kar mellett az egyetem többi kara is nagy népszerűségnek örvend.

A karok közül szeretném kiemelni a gazdaságtudományi kar képzési kínálatát, ahol a klasszikus gazdaságtudományi képzéseket kínáljuk. Itt a pénzügy, számvitel, kereskedelem, marketing, nemzetközi gazdálkodás szakot tudjuk megemlíteni. Egy új fejlesztésnek köszönhetően pedig budapesti telephellyel a mesterképzési szakjaink számát tudjuk egy kicsit tovább növelni. Az MNB Tudásközpontnak köszönhetően a nemzetközi gazdasági és gazdálkodás mesterképzési szakot tudjuk elindítani majd a következő időszakban. De ez egyelőre előkészítési fázisban van. A kertészeti és vidékfejlesztési kar képzései közül kiemelkedik a kertészmérnök, a mezőgazdasági mérnök, és itt is várjuk felsőfokú szakképzésre a jelentkezőket, hiszen az egy nagyon fontos belépési pont a felsőoktatásba, ahonnan tovább lehet majd lépni az alapképzések felé.

A kecskeméti Neumann János Egyetem már készül a felvételire. A diákok hol találkozhattak/találkozhatnak az intézménnyel?

A felvételi kampány utolsó szakaszába érkeztünk. Több fronton és több területen elindítottuk már a felvételi kampányunkat. Egy nyílt napon túl vagyunk, most pedig egy következőre készülünk január 19-én, itt szeretnénk bemutatni a képzési kínalatot, de természetesen az Educatio kiállításon is meg lehet találni az egyetem standját január 13-a és 16-a között.

Forrás: hiros.hu

Menü

Főoldal

Navigáció