Stumpf István: Ellentétben a kritikákkal nem csökken, hanem jelentősen bővül a felsőoktatási intézmények szervezeti, gazdálkodási, pénzügyi, működési autonómiája a modellváltással
Az elmúlt harminc év egyik legnagyobb strukturális átalakítása történik, a kormány határozottan elkötelezett amellett, hogy beruház a jövőbe – fogalmazott lapunknak Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, aki egy személyben az augusztus 1–jén megalakuló Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumi elnöke is lesz.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint nem tekinthetők alkotmányellenesnek azok a törvények, amelyeknek eredményeképpen a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba került. Milyen követelményt fogalmazott meg az AB?
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy nem alkotmányellenes az SZFE- és a felsőoktatási törvény támadott rendelkezése, viszont egy alkotmányos követelményt megfogalmazott, amelyben kifejtette, hogy milyen módon kell egyeztetni a kuratóriumoknak a szenátussal, illetve előírt egy nagyon határozott együttműködési kötelezettséget. Én örülök ennek a döntésnek, mert világossá tette, hogy a modellváltás alkotmányos, és felhívta a figyelmet, hogy a szereplőknek akkor van esélyük a sikerre, ha együttműködnek.
Első körben tíz, majd most augusztustól újabb tizenegy egyetem döntött a modellváltás mellett. Miért volt fontos a felsőoktatási intézményeket az állami fenntartásúból közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő állami alapítású alapítványi fenntartásúvá alakítani?
A magyar egyetemek lemaradtak a világhoz, sőt Közép-Európához képest is abban a versenyben, amely a tehetséges hallgatókért és a minőségi tudásátadásért folyik. Én nem hiszek a rangsorok mindenhatóságában, de ezek mégis valamilyen mérőszámot mutatnak, és meg kell állapítanunk, hogy gyakorlatilag nincs magyar egyetem az első ötszáz között.
Egyes részterületeken mind az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mind a Semmelweis Egyetem, valamint a vidéki tudományegyetemek érnek el sikereket, de összességében komoly lemaradásban vagyunk még a regionális élmezőnyhöz képest is. El kell érnünk azt, hogy ne csak az orvosi egyetemek miatt jöjjenek nagy számban külföldi hallgatók Magyarországra tanulni. A versenyképesség javítása mellett a második szempont az egyetemek kiszabadítása a bürokratikus korlátok alól, gazdálkodási autonómiájukat jelenleg az államháztartási rendszerhez való tartozás jelentős mértékben korlátozza.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Science Park programja révén egyfajta híd épül az egyetemek és az üzleti világ között, lehetővé téve a hallgatók gyakorlatorientáltabb képzését. Tehát, ellentétben a kritikákkal, nem csökken, hanem jelentősen bővül a szervezeti, gazdálkodási, pénzügyi, működési autonómia.
Bizonyos elméletek szerint a politika belefolyik az oktatásba, míg mások pont azt hangsúlyozzák, hogy ezzel a szervezeti átalakítással a felsőoktatási intézmények függetlenebbek lettek a politikától. Melyik elmélet igaz?
A fenntartói jogok átadása után az állam már nem tud közvetlenül beleszólni az egyetemek életébe, de kétségtelen, hogy továbbra is fontos szereplő marad az oktatás finanszírozása és minőségbiztosítása révén. Az állam kutatást támogat, kiír különböző pályázatokat, amelyeken keresztül az egyetemek versenyképességét igyekszik növelni.
Az ellenzék támadása arra irányult, hogy a kuratóriumokba számos politikus bekerült, de ha valaki megnézi ezt a százöt nevet és végigelemzi, akkor látja, hogy ezek között arányosan vannak professzorok, akadémikusok, üzletemberek is. A politikusok alig egyharmadát teszik ki ennek a százöt embernek, akik személyükben is mind kötődnek ahhoz a régióhoz és ahhoz az egyetemhez, amelyiknek kuratóriumába delegálták őket.
A kuratórium elnökei a saját vagyonukkal is felelnek az alapítványért, így nekik is van veszítenivalójuk?
Az egyéni felelősségvállalásuk is része ennek, tehát aki a nevét adta ahhoz, hogy résztvevője és alakítója legyen valamelyik egyetem működésének, az nyilvánvalóan azzal is számol, hogy folyamatosan megméretődik a nyilvánosság és az egyetemi közvélemény előtt.
Ráadásul ott vannak az ellenőrző szervek, a felügyelőbizottság, a vagyonellenőr, amit maga a törvény biztosít és az általános ellenőrzés is, ami az Állami Számvevőszéken és a törvényességi felügyeleten keresztül érvényesül. Tehát minden olyan kontroll megvan, ami miatt nem lehet azt mondani, hogy ezt a vagyont haza lehet vinni vagy privatizálni lehet. Ezt a vagyont működtetni kell, mégpedig egy olyan közcél érdekében, amit úgy hívnak, hogy egyetemi felsőoktatás.
Ez az első nagyobb kísérlet a változtatásra?
Az átalakításra már több kísérlet volt, például a kétezres évek közepén egy más szemléletű kormány is szerette volna közalapítványokba átszervezni a felsőoktatást. Akkor elég radikális kritika hangzott el arról, hogy a közalkalmazotti lét versenyhátrány az egyetemeken, mert a bértáblák és a teljesítményérdekeltség hiánya komoly problémát okoz. A most megvalósuló modellváltással ezek elhárultak, és az egyetemeken múlik, hogy milyen érdekeltségi és teljesítményértékelési rendszert alakítanak ki, hogyan ösztönzik a tanáraikat, és a diákoknak milyen ösztöndíjakat kínálnak.
Mit profitálhatnak a diákok?
Az egyetemi átalakulás a hallgatók számára a legfontosabb. Jelenleg a diákok nem érzik úgy, hogy ezektől az egyetemektől jobb minőségű tudást kapnak, hogy ide tudnak jönni olyan professzorok is, akik nagyon komoly ismereteket adhatnak át nekik, amiket majd jól tudnak használni a munkaerőpiacon. A modellváltással sokkal közelebb jön a való világ elvárása és igénye az egyetemi oktatáshoz. A számos helyen tapasztalható teljesítményvisszatartást, a langyosvíz-mentalitást felválthatja a versenyszellem, a tehetséges hallgatók megszerzéséért folytatott küzdelem. Esély nyílik arra, hogy ne pusztán szigetszerűen, hanem sok egyetemen legyen nemzetközileg is jegyzett kutatási tevékenység.
Mondhatjuk azt, hogy ez az új modell anyagi stabilitást is adhat a felsőoktatásban?
Az életpályát jobban meg lehet alapozni, nagyon nagy lemaradásban van a felsőoktatási bérrendszer. Az mégiscsak abszurdum, hogy 220 ezer bruttóval tudja elkezdeni a pályáját egy egyetemi tanársegéd, vagy mondjuk egy egyetemi tanár 580-590 ezer bruttót keres, gyakorlatilag a pályájának a csúcsán. Nagyon határozott törekvése a kormányzatnak, hogy segítse a minőségi teljesítmény alapú finanszírozási rendszer bevezetésével azt, hogy jelentősen megemelkedjenek az oktatói bérek.
Most már az adott egyetem fog dönteni ebben, tehát ez a kétszer tizenöt százalékos általános bértömegemelés – szeptembertől tizenöt és januártól újabb tizenöt százalék – javít a helyzeten, de messze nem kompenzálja azt a lemaradást, amit a felsőoktatás a többi szakmához képest felhalmozott. Nyilvánvalóan a pénz nem old meg mindent, kell a motiváció és az inspiratív szellemi környezet, olyan kiszámítható életpályát és perspektívát biztosító anyagi háttér, amelynek biztosításában a három főszereplő együtt kell hogy működjön.
Mi a feladata a három főszereplőnek?
Megmarad az állam a maga finanszírozási rendszerével, pályázatok kiírásával, tudományos kutatások finanszírozásával, ott lesz a kuratórium, mint új stratégiai szereplő, amelyik érdekelt az egyetem sikerében és feladata, hogy hosszú távon megmondja, merrefelé kell menni, figyelje a világ folyamatait és impulzusokat adjon a szenátusnak, a harmadik szereplőnek.
A szenátus az egyetemi autonómia letéteményese, és egyébként neki is dinamizálnia kell a folyamatokat, mert sokszor láttunk azért olyan példákat, hogy az egyetemi demokrácia és autonómia égisze alatt tulajdonképpen egyfajta urambátyám viszony alakult ki, és gyakran nem a teljesítmény alapján választották ki a vezetőket, hanem a kölcsönös szívességek rendszerét intézményesítették a felsőoktatásban.
Az ellenzék is belátta, hogy probléma van a felsőoktatásban, akkor mégis miért csináltak politikai kérdést a modellváltásból?
Mert egy évvel vagyunk a választások előtt. Véleményem szerint az elmúlt harminc év egyik legnagyobb strukturális átalakítása történik, a kormány határozottan elkötelezett amellett, hogy beruház a jövőbe, és szerintem az ellenzék attól tart, hogy ha ez sikeres lesz, ami néhány éven belül kiderülhet, akkor gyakorlatilag a fiatal generációk látni fogják, hogy a kormányzati stratégiai elképzelésekből ők is minőségileg jobb tudást érhetnek el, tehát a baloldal attól tart, hogy a kormány megnyerheti az új nemzedékek támogatását.
Augusztus 1-én jön létre a Tokaj-Hegyalja Egyetem, ahol ön lesz a fenntartó alapítvány kuratóriumának az elnöke. Miért kötődik ehhez a térséghez?
Én pataki diák voltam, Sárospatakon születtem, négy kilométerre, Hercegkúton, egy kis sváb faluban nőttem fel. Szeretem Tokaj-Hegyalját, a zempléni tájat, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudja megmutatni az erejét és szépségét. Valójában a nemzet, az ország adósa Tokaj-Hegyaljának. Elmaradtak a fejlesztések, nagyon rossz állapotban vannak az utak, kevés a munkalehetőség. Szerencsére elindult a Wáberer György kormánybiztos úr által irányított, elsősorban az infrastruktúra fejlesztését szolgáló program, valamint az egyetem megalapításával egy olyan intellektuális beruházás kezdődött, amire azt szoktam mondani, hogy 1650 óta ekkora támogatást nem kapott ez a környék.
Nagyon bízom benne, hogy azok a szunnyadó nemzeti hagyományok és patrióta elkötelezettségek, amelyek Patakon megvannak, újraéleszthetők. Hiszem, hogy Sárospatak a művelődéstörténetnek, a nemzeti identitásnak, a nemzeti kultúrának egy olyan bölcsője, amelyet az egyetem létrehozásával meg tudunk mutatni az országnak és a világnak, építve a pataki öregdiákok és a Református Kollégium kapcsolatrendszerére is. Egyszóval, nagyon sok ember energiáját próbálom majd összegyűjteni, és bízom benne, hogy ez elhozza Tokaj-Hegyalja reneszánszát
Mekkora feladat lesz az egyetemet felépíteni?
Ez egy „zöldmezős” beruházás, tehát ilyen értelemben hátrányos helyzetből indulunk azokkal az egyetemekkel szemben, amelyeknek megvan az infrastruktúrájuk, a hagyományuk, a képzési struktúrájuk, míg nekünk mindent szinte nulláról kell kezdeni. Az egri egyetem átkerült az egri főegyházmegyéhez, és kivált belőle a sárospataki campus, amire jogutódlással építjük most fel a Tokaj-Hegyalja Egyetemet.
Épület már van, a tanítóképzőben folyt korábban oktatás, azonban ha bemegy az ember az épületbe, akkor azt látja, hogy a 60-as években megállt az idő. Nagyon gyönyörű a Lechner Ödön tervezte főépületnek a külseje, és nagyon érdekes spirituális teret fog majd alkotni a Makovecz Kultúrházzal. Sok unikális érzelmi erőforrás áll itt rendelkezésre, és én abban hiszek, hogy a jövőt nem csak anyagi érdekekre, hanem érzelmi erőforrásokra is kell építeni.