Mit kap, aki most felvételizik a Corvinusra? Két éves a modellváltás

Publikálva: 2022. február 16.

A Budapesti Corvinus Egyetem az első modellváltó felsőoktatási intézmény volt Magyarországon. A 2019 júliusa óta alapítványi fenntartásban működő egyetem jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi két és fél évben. Utánajártunk, mégis milyen eredményei látszanak már az alapítványi fenntartásra való átállásnak, mit tapasztalnak mindebből a hallgatók és az egyetem munkatársai.

Két és fél telt el azóta, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem – Magyarországon elsőként – modellt váltott és vált alapítványi fenntartású felsőoktatási intézménnyé. Anthony Radev, a Corvinus elnöke a Portfolio-nak úgy fogalmazott, a változás eredményei mostanra kézzelfoghatóak: az akadémiai életpályamodell bevezetése lehetővé tette, hogy a kutatásorientált kollégák oktatási terhelése csökkenjen, a kutatási publikációk száma jelentősen nőtt, ahogy az is jelentős eredmény, hogy 30%-kal nőtt a doktori képzésre jelentkezők száma. Az intézmény elnöke hangsúlyozta, 2020-tól kezdődően elkezdték ütemezetten megújítani a szakokat és új szakokat is indítottak, komoly erőforrást biztosítottak az infrastrukturális, digitális szolgáltatások fejlesztésére, és egy hatékony, gyorsan reagálni képes irányítási rendszert dolgoztak ki.

Nőtt az oktatók és a szolgáltató területen dolgozók bére

Magyarországon elsőként vezették be az akadémiai életpályamodellt, amelynek elsődleges célja, hogy az egyetem tanárai arra a területre fókuszálhassanak, ahol a legjobb teljesítményt tudják nyújtani: az oktatásra vagy a kutatásra. Fontos célkitűzés volt a Corvinus részéről, hogy a kutatásokra nagyobb fókusz kerüljön, ez pedig meg is valósult: jelentősen túlteljesítette az egyetem az éves publikációs vállalásokat: 2020-hoz képest tavaly több mint háromszorosára nőtt a Q1 besorolású folyóiratban megjelent cikkek száma. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a nemzetközileg elismert oktatók jelentősen növelik az egyetem jóhírét, még több nemzetközi diákot és nemzetközi oktatót vonzzanak, márpedig a cél a nemzetköziesítés.

A megújult javadalmazási rendszerrel is a munkavállalók ösztönzése volt a cél: jellemző a komplex szemléletű teljesítményelvárások használata, a kollégák és a vezetőik megállapodásán alapuló és bónusszal megerősített teljesítménycél-ciklusok alkalmazása, a kiemelkedő teljesítmények közvetlen elismerése.

Két év alatt átlagosan 38 százalékos összjövedelem-emelkedésben részesültek a Corvinus munkatársai – mondta a Portfolio-nak Anthony Radev, hozzátéve, igyekeztek megfelelő keretrendszert és támogatást biztosítani az akadémiai, illetve háttérterületen dolgozó kollégáknak a folyamatos fejlődéshez.

A megújult és az új szakok gyakorlatorientált, élményalapú oktatást biztosítanak a hallgatóknak

Már 2020-ban beszámoltunk róla, hogy az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak, a Nemzetközi gazdálkodás alapszak, a Közgazdasági elemző mesterszak és az Executive Master of Business Administration képzés megújult formában indult el. Az új szakok fejlesztése és az átfogó szakmegújítási program azóta sem állt le, a 2021/2022-es tanévben a Pénzügy és Számvitel és Gazdaságinformatikus alapszak, valamint a Vállalkozásfejlesztés, és Vezetés és szervezés mesterszakok is megújult formában indultak el.

Hogy mit takar a megújulás a hallgatók szempontjából? A kurzusok a modellváltás előtthöz képest interaktívabbá váltak rengeteg új módszert vezettek be. Ilyen például a vállalati esettanulmány alapú vagy a projektalapú oktatás, vagy épp az ún. tükrözött osztályterem módszere, melynek lényege, hogy a hallgatók számára már az óra előtt elérhetővé teszi az oktató az anyag feldolgozásához szükséges háttéranyagot, amelyet az órán együtt beszélnek meg, rávilágítva a mélyebb összefüggésekre. Jellemző a kiscsoportos munka is, melynek köszönhetően fejlődnek a diákok szociális kompetenciái, megtanulnak asszertívan kommunikálni, különböző gondolkodásmódú emberekkel hatékonyan együttműködni – ezek a készségek pedig elengedhetetlenek manapság a munkaerőpiacon.

Nőttek a hallgatók nemzetközi, valamint a vállalati és intézményi lehetőségei is

Három új közösdiploma-program jött létre, a North-Caucasian Federal University-vel (International Relations MA képzés), a Católica Porto Business School-lal a (Marketing MSc és Business Informatics MSc képzés) és a Kedge Business School-lal (a korábbi BSc mellett új a Marketing MSc) erősített a Corvinus.

Anthony Radev kiemelte, a pandémia megnehezítette az egyetem vállalati kapcsolatainak építését, ugyanakkor 2021-ben is folytatódott az üzleti partnerekkel folytatott hálózat erősítése. 2021-ben szerződést kötöttek többek között az OTP Bankkal, a Mollal, a P&G-vel és a Neticle-lel.

Az elmúlt években megkezdődött a hallgatói élmény átfogó digitalizációját célzó program, ennek első eleme a MyCorvinus App, amely jelentősen megkönnyíti a hallgatók életét, gyors és gördülékeny ügyintézést téve lehetővé – mondta az egyetem elnöke, hozzátéve, az alkalmazás az Év Honlapja díjazáson az Év Applikációja kategóriában különdíjat kapott. A hallgatói tanulmányi ügyintézést segítő Intézd Online! is megújult és már egy Hallgatói Portálról érhető el, ahol a tranzakciók online lebonyolítása mellett tájékoztató tartalmak is megtalálhatóak, melyek orientálják az ügykezelés folyamatát.

Anthony Radev szerint azt, hogy az alapítványi fenntartást övező kezdeti bizonytalanság elmúlt, jól alátámasztja, hogy a 2020-as felvételi eljáráshoz képest 2021. februárjában 30%-kal többen írták be jelentkezési lapjuk első helyére a Corvinus Egyetem valamely képzését, továbbá a gazdaságtudományi alapszakos képzésekre jelentkezők 58%-ának volt 450 feletti felvételi pontszáma.

Forrás: portfolio.hu

Menü

Főoldal

Navigáció