NEMZETKÖZI INNOVÁCIÓS PÁLYÁZATOT NYERT A MOME

Publikálva: 2022. február 17.

Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizont Európa keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd.

A MOME egy évvel ezelőtt hozta létre Pályázati és Fejlesztési Igazgatóságát, aminek feladata, hogy elhelyezze az egyetemet a nemzetközi együttműködések térképén. A MOME most jelentős sikert ünnepelhet, hiszen első pályázatát máris maximális pontszámmal értékelte a Horizont Európa, az Európai Unió fenntartható fejlődéshez és klímavédelemhez kapcsolódó programja. A győztes pályázat keretében a MOME a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd kutatás-fejlesztési tevékenységével.

„Ez a siker kétszeresen is mérföldkő a MOME számára. Egyrészt azért, mert egy gazdasági és ökológiai tekintetben egyaránt jelentős, Magyarország számára is fontos kutatás-fejlesztési témában juttatja nemzetközi szerephez az egyetemünket. Másrészt azért, mert az európai források becsatornázásával növeljük pénzügyi mozgásterünket, az állami támogatás mellett több lábra állítjuk az egyetemet”– fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke.

Mi az a biomassza?

A biomassza tágabb értelemben a Földön lévő összes élő tömeget, szűkebb értelemben az energetikailag hasznosítható szerves anyagokat, hulladékokat vagy növényi nyersanyagokat jelenti. Biomassza a növénytermesztésben és az erdészetben képződő melléktermékekből, az állattenyésztésből, az élelmiszeriparból és a kommunális és ipari hulladékokból származhat. Mivel a biomassza kb. 45-50% szént tartalmaz, energetikai célú hasznosításában nagy potenciál rejlik, és a fosszilis tüzelőanyagok kiválthatók vele. Magyarország teljes biomassza-készlete 350–360 millió tonnára becsülhető.

Modellt vált a MOME

A 142 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2020 augusztusa óta alapítványi formában működik. A modellváltás részeként a MOME megalkotta hosszú távú stratégiáját, megújította kutatás-fejlesztési tevékenységét elindította az egyetem belső folyamatainak digitalizációját, és hozzáfogott a képzés korszerűsítéséhez is.

A hagyományosan magas színvonalú művészeti és design oktatáson túl, 2022-től a MOME minden alapszakos hallgatója számára bevezeti a vállalkozói képzést, és elindítja első angol nyelvű mesterszakjait is. 2021-ben a MOME költségvetése közel négyszeresére nőtt, és az alapítvány döntött a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről is.

Forrás: octogon.hu

Menü

Főoldal

Navigáció