Történelmi léptékű fejlesztések a felsőoktatásban

Publikálva: 2022. február 3.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lapunknak adott interjújában történelmi léptékű fejlesztéseknek nevezte a hazai felső­oktatásban végbemenő folyamatokat.

Véleménye szerint ezek a lépések reális esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felső­oktatás legyen. A tárcavezető kitért arra is, hogy nemzetközi szinten is egyre vonzóbb a magyar felső­oktatás. A tavalyi kilenc helyett már tizenegy magyar egyetem szerepel a Times Higher Education 2022-es világrangsorában.

Már több mint két éve, 2019 őszén került át az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz a felsőoktatás irányítása. Ez a változás elsősorban csak minisztériumok közötti feladat­átcsoportosítás­nak számított, vagy más szemlélettel is fordultak az egyetemi világ felé?

A kormány kiemelt célja a gazdaság és a társadalom verseny­képességének erősítése, ezért döntött a piacvezérelt innováció, a kutatás-fejlesztés, a felsőoktatás és a megújuló szakképzés egymáshoz szervesen kapcsolódó, komplex rendszerének a kialakításáról. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban egy hosszú, nyolcéves folyamat zárult le, aminek eredményeként megújult a teljes magyar felsőoktatási rendszer. Nagy szükség volt erre az átalakításra, ugyanis a világméretű kihívásokra válaszolni képes felsőoktatási rendszer kialakítása és működtetése szavatolja elsősorban Magyarország gazdasági és társadalmi versenyképességét a jövőben.

A 21. század egyetemeinek versenyképes tudást kell adniuk, amellyel a fiatalok boldogulnak a munkaerőpiacon, ugyanakkor a vállalkozások az egyetemek innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységéből tudnak profitálni. A világméretű kihívásokra válaszolni képes felső­oktatási rendszer kialakítása és működtetése szavatolja elsősorban Magyarország gazdasági és társadalmi versenyképességét a jövőben.

Az elmúlt időszakban megoszlottak a vélemények arról, hogy a diplomások száma alacsony vagy éppen magas Magyarországon. Európai összehasonlításban hogy állunk e tekintetben?

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az uniós átlag közelében van. Azonban a legfontosabb, hogy ne csak a mennyiséget, a minőséget is szem előtt tartsuk. Az új egyetemi struktúrákban a fiatalok a gazdaság igényeihez közelebb álló, versenyképesebb tudást szerezhetnek, ami a biztos megélhetés záloga.

A modellváltást követően, tavaly több vagy kevesebb diák jelentkezett a felsőoktatásba, mint 2019-ben?

A magyar fiatalokban megvan a tudásszomj és a továbbtanulási szándék, hiszen 2021-ben 11 százalékkal többen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, mint két évvel ezelőtt. A mintegy 110 ezer jelentkező közül 82 ezren nyertek felvételt, közel nyolcvan százalékuk pedig államilag támogatott formában kezdhette meg felsőfokú tanulmányait.

Mekkora a külföldi hallgatók száma, és hogyan változott ez az elmúlt években?

Az országhatáron túlról nézve is egyre vonzóbbak a hazai felsőoktatási intézmények. A Fokozatváltás a felsőoktatásban nevet viselő stratégia kiemelt célként kezeli a magyar egyetemek nemzetközi szerepének, kapcsolatainak megerősítését. A külföldi hallgatók száma a 2013-as 23 ezer főhöz képest már a tavaly zárult tanévben megközelítette a 2023-ra előirányzott 40 ezret.

Már 2014-ben, az Ön által említett kormányzati stratégia is azt mutatta be, hogy komoly változásokra van szükség ezen a területen. Milyen előzetes lépéseket kellett ahhoz megtenni, hogy a modellváltást elindíthassák?

Amikor megszületett a stratégia, valóban felsoroltuk, milyen típusú problémákat látunk, és hogy mi lenne rájuk a megoldás. Röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy változást szerettünk volna elérni a külföldi példák felhasználásával, a nemzetköziesítés­sel, az intézményi autonómia erősítésével, az államtól való távolság növelésével, a finanszírozás kiszámít­ható­sá­gának megteremté­sével, valamint a teljesítményelv és az intézményi felelősség növelésével. Majd a két évvel későbbi, felül­vizsgált változatban már azt is leírtuk: az egyetemek­­nek nem biztos, hogy az állami fenntartás a jó irány. Megnéztük a többi között Ausztriát és Német­országot, ahol lényegesen függetlenebb a működés. Elsőként azonban meg akartuk érteni a felső­oktatás működését, mondván, csak ezután következhet az alapos strukturális változás.

A modellváltás versenyképesebbé teszi a magyar egyetemeket?

A modellváltás lehetőséget teremt az eddiginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet kialakulásához, amely magával hozza a képzési színvonal emelkedését is. Az alapítványi modellben való működés helyességét mutatja a nemzetközi gyakorlat is, hiszen a 28 ezer egyetem közül a legjobb tíz egyetemből hét alapítványi formában működik.

Eddig 21 egyetemet szervezett ki az állam alapítványi fenntartásba. Milyen elvárásokat fogalmaztak meg az új struktúrában működő intézményekkel szemben?

A modellváltó egyetemek a helyi társadalmi élet, az értelmiség­képzés és a gazdaság­fejlesztés motorjaiként biztosíthatják a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret régiójuk és az ország verseny­képességének növeléséhez.

Jelenleg 21 kuratóriumi elnök és több mint száz kuratóriumi tag felel az oktatási és kutatási teljesítmény javításáért. Mitől lehet ez a struktúra sikeresebb, mintha az állam felelne a területért?

Az alapítványok tagjai szakterületük kiváló ismerői, akik tapasztalatukkal hozzájárulhatnak az intézmények korszerűsítéséhez és nemzetközi elismertségéhez. A kuratóriumokban fontos a tagok személyes elköteleződése az intézmény és környezete iránt, függetlenül attól, hogy politikusról vagy tudós emberről van szó. Érdemes megnézni, Varga Judit mennyi energiát fektet a Miskolci Egyetem jövőjébe, és ezt nem igazságügy-miniszterként teszi, hanem a városhoz és az egyetemhez kötődő személyként.

Az állam nem vonul ki az átalakuló intézmények életéből, hanem a felsőoktatási szolgáltatások megrendelőjévé, fenntartóból partnerré válik. Az alapítványi fenntartás előnye, hogy a középtávú intézményi támogatást előre rögzített teljesítmény- és minőségmutatókhoz kötve, az eltérő feladatok sajátosságait figyelembe véve határozza meg. Az új, teljesítményalapú, háromlábú finanszírozás biztosítja az egyetemen keresztül történő közfeladat-ellátást, növeli az intézmény tudományos teljesítményét, és az alapvető működés fenntartása mellett fejlődési pályára állítja azt.

Milyen szerepe lesz az államnak a jövőben felsőoktatás területén?

Az egyetemek kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepet töltenek be, nélkülözhetetlen katalizátorai a fenntartható növekedésnek, az innovációs teljesítmény fokozásának, a tudásalapú gazdaság kialakításának. Új fenntartói és finanszírozási modelljük a magyar hagyományokra és adottságokra tekintettel az állami szerepvállalást megőrizve teremt lehetőséget a magánintézményi működés rugalmasabb kereteinek kiaknázására. A nemzetközi példák alapján az állam nem vonul ki az átalakuló intézmények életéből, hanem a felsőoktatási szolgáltatások megrendelőjévé, fenntartóból partnerré válik. Az alapítványi fenntartásban működő intézményekben idén szeptembertől a hazai hallgatók több mint 70 százaléka, 180 ezer egyetemista tanul. Az új modellben biztos és kiszámítható finanszírozási rendszer jön létre, amely 25 éves keretmegállapodásokon és hatéves közfeladat-finanszí­ro­zási szerződéseken alapul. Az osztrák mintára kidolgozott meg­oldás előnye, hogy a középtávú intézményi támogatást előre rögzített teljesítmény- és minőségmutatókhoz kötve, az eltérő feladatok sajátosságait figyelembe véve határozza meg. Az új, teljesítményalapú, háromlábú finanszírozás biztosítja az egyetemen keresztül történő közfeladat-ellátást, növeli az intézmény tudományos teljesítményét, és az alapvető működés fenntartása mellett fejlődési pályára állítja azt.

Elsőként a Corvinus Egyetemen valósult meg a modellváltás. Az eredményeken már látszik, hogy ott kezdődött meg ez a folyamat?

Egyértelműen pozitív elmozdulást tapasztalunk! 2021-ben 27, illetve 39 százalékkal nőtt azoknak a jelentkezőknek a száma, akik elsőként a Corvinus alap-, illetve mesterképzéseit jelölték meg.

Tavaly hány milliárd forint volt a hazai felsőoktatásra szánt keret? Idén mennyi jut erre a területre, és mi várható az elkövetkező években?

Az egyetemeket a valaha volt legnagyobb mértékű képzési és kutatási fejlesztésekkel segítjük hozzá a közös célok eléréséhez. A kormány a 2010 előtti ráfordításokhoz képest mára megkétszerezte a felsőoktatási és kutatás-fejlesztési főösszegeket. 2022-ben összesen több mint 1000 milliárd forint hasznosul a felsőoktatásban. A kormány a következő években kész finanszírozni az intézmények által előterjesztett mintegy 2700 milliárd forintos fejlesztési igény maradéktalan megvalósítását. A bruttó nemzeti össztermék mintegy két százalékára rúgó átlagos éves egyetemi forrásmennyiség az uniós tagállamok átlagos GDP-arányos költéseinek jóval több mint a duplája. Magyarországon még sosem állt ekkora összeg a felsőoktatás rendelkezésére.

A 2010 előtti ráfordításokhoz képest mára megkétszereződtek a felsőoktatási és kutatás-fejlesztési főösszegek. 2022-ben összesen több mint 1000 milliárd forint hasznosul a felsőoktatásban. A kormány jövőre pedig finanszírozza az intézmények által előterjesztett 2700 milliárd forintos fejlesztési igényt. A bruttó nemzeti össztermék mintegy két százalékára rúgó átlagos éves egyetemi forrásmennyiség az uniós tagállamok átlagos GDP-arányos költéseinek jóval több mint a duplája.

A meghirdetett felsőoktatási kollégiumfejlesz­tési terv mekkora költségvetéssel indult, és milyen célokat fogalmaztak meg benne?

A fejlesztések célja, hogy a hallgatók modern körülmények között, korszerű képzésben vehessenek részt. Az Országos Kollégium­fejlesztési Stratégia keretében minden évben egymilliárd forint támogatást kap a kollégiumok felújítása, korszerűsítése, és komplex campus­fejlesztések keretében is újultak meg, épültek fel kollégiumok. Az intézmények gazdálkodási helyzetét a bal­ol­dali kormányok terhes örökségeként nagyban meg­nehezí­tet­ték az elhibázott, pazarló PPP-finanszíro­zásban meg­épített léte­sít­mé­nyek költségei.

Jelenleg 52 ezer kollégiumi férőhely áll a hallgatók rendelkezésére, ezzel a kollégiumba jelentkezők több mint négyötödének biztosított a szállása. A 2017-ben létrejött 220 milliárd forint keretösszegű országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési terv is látványos eredménye­ket hozott főként vidéken, idén szeptemberben így már mintegy nyolcezer diák költözhet felújított kollégiumba. Jelentős segítség a felső­oktatási intézmények gazdálkodá­sában, hogy mindegyikük mentesül az épület­fejlesztéseik­hez a baloldali kormányok által 2010 előtt megkötött, hátrányos finanszírozási konstrukciók tetemes adósságterhei alól. A 2021-ben lezárult folyamat végére mintegy 50 kiváltás történt meg, összesen közel 150 milliárd forint értékben.

Miképp alakultak az oktatói bérek az elmúlt években? Az életpályamodell milyen stabilitást tud majd adni a felsőoktatásban dolgozóknak?

Négy évvel ezelőtt 14 ezer oktatót, kutatót érintett a kormány 27 százalékos béremelési programja. Tavaly ősszel és idén januárban, két lépcsőben újabb több mint 30 százalékkal növekszik az állami, egyházi és a modellváltó intézményekben dolgozók keresete is. A magyar egyetemek tovább javuló versenyképességéhez, a magas színvonalú, korszerű képzések érdekében elengedhetetlen az oktatók, munkatársak anyagi megbecsültsége. A kormány csak 2022-ben összesen mintegy 64 milliárd forintnyi forrást biztosít a béremelések fedezetéül.

Hogy állnak a hazai felsőoktatási intézmények a legfrissebb egyetemi rangsorokban? Érzékelhető előrelépés az elmúlt évekhez képest?

Nemzetközi szinten is egyre vonzóbb a magyar felsőoktatás. A tavalyi kilenc helyett már tizenegy magyar egyetem szerepel a Times Higher Education 2022-es világrangsorában. Ezen a világ száz országának legjobb 1600 egyetemét vizsgáló ranglistán a Semmelweis Egyetem az igen előkelő 277. helyen áll, hatalmasat lépve előre a tavalyi 426. helyről. Ezzel az idén modellt váltó budapesti orvosi egyetem érte el a második legnagyobb helyezés­javulást az európai egyetemek közül, ami tovább növeli a külföldi hallgatók eddig is meglévő érdeklődé­sét az intézmény iránt. Van még mire büszkének lenni, hiszen az eddig is jó helyezést elérő magyar egyetemek köre két modell­váltáson átesett egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel bővült.

Személy szerint mit vár a modellválltástól 2025-re? Miben fog előrelépni elsősorban a magyar felső­oktatás?

Az egyetemeken versenyképes tudást kell adni, amellyel a fiatalok boldogulnak a munkaerőpiacon, a másik oldalon pedig a vállalkozások az egyetemek innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységéből tudnak profitálni. Emellett rögzítettük, hogy újra kell gondolni az irányítást, eszerint haladunk előre azóta folyamatosan. A történelmi léptékű fejlesztések esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen. Az egyetemeink nemzetközi versenyképességének és oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével regionális tudásközponttá válhatnak.

 Forrás: inoteka.hu

Menü

Főoldal

Navigáció