Új szak indítását és első diplomaosztóját ünnepli Sárospatakon a Tokaj-Hegyalja Egyetem

Publikálva: 2022. február 12.

Új mérföldkőhöz érkezett a 2021. augusztus elsején alapított Tokaj-Hegyalja Egyetem, amely a mai napon ünnepi szenátusi ülés keretében első alkalommal adott át diplomát végzős hallgatóinak.

A vállalkozásfejlesztés mesterszak évnyitóján köszöntötte a tanulmányaikat megkezdő hallgatókat Prof. Dr. Stumpf István kuratóriumi elnök és az egyetem megbízott rektora, Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor.

 A Tokaj-Hegyalja Egyetem 2022. február 11-én ünnepi szenátusi ülést tartott. Több szempontból is különleges alkalom volt ez az esemény. A 2021. évi megalakulás óta ma adtak át először ünnepélyes keretek között diplomát végzős hallgatóknak, illetve útjára indult a képzési palettán újként megjelenő első mesterszak, amelynek hallgatói letették esküjüket.

Az oklevélátadó ünnepséget Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor megbízott rektor nyitotta meg, aki ünnepi beszédében felidézte a mai egyetem jogelődjét megalapító Erdélyi János gondolatait. Kiemelte, hogy az intézmény ismét történelmi fordulóponthoz érkezett, és jókívánságait fejezte ki a tanulmányaikat kezdő és végző hallgatóknak egyaránt:

„Szívből kívánom Önöknek, hogy évek múlva úgy emlékezzenek majd vissza itteni tanulmányaikra, mint amellyel megalapozták, biztosították, fejlesztették szakmai pályájuk sarokköveit, belesimulva a közel fél évezredes sárospataki neveléstörténeti hagyományba.”

Az okleveleket a rektor és Prof. Dr. Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány Kuratóriumi elnöke közösen adták át a végzős hallgatóknak. Ezt követően elnök úr köszöntötte a vállalkozásfejlesztés mesterszak hallgatóit.

„Köszönöm a kuratórium nevében, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetemet választottátok, megtiszteltétek bizalmatokkal, és gratulálok ahhoz is, hogy felvételt nyertetek. Ilyenkor vizsgázik az egyetem is, ami egy debütáló intézmény esetében különösen izgalmas pillanat.”

Kiemelte, hogy az egyetem már megalakulásának napján együttműködési megállapodást írt alá számos, a térség szellemi életében és a pataki oktatás számára is fontos intézményi partnerrel, amelyek értékes intellektuális és szervezeti háttérrel erősítik a felsőoktatás sárospataki bástyáját.

Az új szakra felvételt nyert hallgatók eskütételét követően a rektor címzetes egyetemi docensi kitüntető címeket adott át. Az elismerésben részesült: Alkonyi László István, Demeter Zoltán és Samuel Tinon borászok, valamint Szentirmai László képzőművész.

Menü

Főoldal

Navigáció