Megdupláztunk minden hallgatói támogatást, a szociális juttatásoktól a doktori ösztöndíjakig.

„Ezt tettük a MOME Budapestért a most záruló akadémiai évben — tíz pontban, a teljesség igénye nélkül.

Közel megnégyszereztük az egyetem költségvetését. Mindezt úgy, hogy nem növeljük a MOME hallgatói létszámát —azaz megmarad az országban az egyik legjobbnak és legegészségesebbnek számító tanár-diák arány.

Döntöttünk a MOME és egyben a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről. Béreink tekintetében ezzel felzárkóztunk a régió élmezőnyéhez. Az új alapbérek mellé kidolgoztuk a bónuszrendszert, és határoztunk az oktatóink szakmai fejlődését segítő kutatói év (sabbatical year) bevezetéséről.

Meghirdettük a MOME első angol nyelvű mesterképzéseit. Ezzel az egyetem történetében először kezdtünk toborzásba az ország határain túl, hogy a magyar tehetségek mellett Közép-Európa legjobbjait is Budapestre hívjuk a Baltikumtól a Nyugat-Balkánig.

Kidolgoztuk az átfogó vállalkozói képzést hallgatóink számára. A design egyetemek között nemzetközi összevetésben is egyedülálló, három teljes szemesztert felölelő üzleti modul a 2022/23-as tanévtől minden alapszakos diákunknak kötelező lesz. Általánosságok helyett kifejezetten a kreatív iparágak 21. századi sajátosságaira készítjük fel a hallgatóinkat, hogy minél több MOMÉ-s projektből épüljön magyar sikercég a 2020-as években.

Létrehoztuk alapítványunk tanácsadó testületét, világszinten elismert szakemberekkel, akik mostantól személyesen segítik a MOME megújítását. Csatlakozik hozzánk Zuzanna Skalska, a varsói School of Form Uniwersytetu SWPS társalapítója, Ulrich Weinberg professzor, a potsdami Hasso-Plattner-Institut igazgatója, Aric Chen, a sanghaji Tongji University design és innovációs karának professzora, Gálik Györgyi, a londoni UCL Institute for Innovation and Public Purpose startégiai partnerségekért felelős vezetője és Szántó András, New Yorkban élő magyar kulturális stratéga.

Bejelentettük, hogy a MOME lesz Magyarország első karbonsemleges egyeteme. 2030-ig teljes működésünket átalakítjuk, hogy a papírmentes adminisztráció bevezetésétől az élelmiszerpazarlás megszüntetésén át a saját forrásból finanszírozott erdőtelepítésig, minden eszközzel hozzájáruljunk a MOME ökológiai lábnyomának csökkentéséhez.

Elnyertük a MOME történetének első, közvetlen brüsszeli finanszírozású Horizon Europe és Creative Europe pályázatait, és sorozatban adjuk be az újabbakat. Ezzel egyszerre erősítjük az egyetem külkapcsolatait, és állítjuk több lábra az intézmény költségvetését.

Megnyitottuk a campust és kollégiumi férőhelyeinket a háború elől menekülők számára, több mint száz rászorulónak biztosítva otthont és odafigyelést a legnehezebb hetekre.

Magyarország Kormánya döntése értelmében, a MOME képviselheti hazánkat az Európai Bizottságnál, az innovatív felsőoktatási intézmények európai hálózatában.

Köszönöm a kollégáimnak ezt a fantasztikus évet! A modellváltás működik.

Jó pihenést mindenkinek!”

Forrás: mandiner.hu