Mit tartott pozitívumnak az előző tíz évben Hiller István? Miért lesz jobb egyetemistának lenni Palkovics László szerint? Mérlegen a modellváltás, a CEU-ügy és a nyelvoktatás.
Utoljára 2017-ben vitáztak a nyilvánosság előtt egy oktatási témájú konferencián, amelyen Hiller István azt mondta: Palkovics László az egyetlen fék a kormányban. Tartja?
Hiller István: Valóban, a kormányban a fékek és ellensúlyok rendszerét már akkor sem láttam, ez alól a kivételt Palkovics miniszter jelentette, aki ráadásul ismert szakértője a fékezésnek. (Nevet) Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de továbbra sincs más, aki értené a fékek jelentőségét.
Mindketten sikereket értek el az előző munkahelyükön, az egyetemeiken a hallgatók kedvencei voltak. Miért adták politikára a fejüket?
Palkovics László: Felkértek a feladatra. 2014-ben a miniszterelnök olyan személyt keresett államtitkárnak, aki érti a felsőoktatást, az ipart és a kutatást is. A felsőoktatással már jóval korábban is volt kapcsolatom, hiszen dolgoztam tanársegédként, docensként, majd tanszékvezetőként is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Utóbbival párhuzamosan pedig a közúti fékrendszereket gyártó és fejlesztő Knorr-Bremse cégnél voltam fejlesztési igazgató, de az ő kérésére kölcsönadtak két évre. Gondoltam, ha hasznosat tudok tenni a közösségért, vállalnom kell a feladatot. Úgy alakult, hogy a kormányfő a két év letelte után további két évre „lízingelt” államtitkárnak, 2018-tól pedig már miniszternek.
H. I.: Én sokkal régebb óta vagyok terepen, hiszen a pártomnak alapítója voltam 1989-ben. Ám évekig csak a katedráról leszállva, az oktatás után foglalkoztam politikával. Szerettem történészként kutatni, órát tartani, majd az első Orbán-kormány után engem is megkerestek, hogy csináljam élesben. Ebben azért volt némi pikantéria: a koalíciós kormány nem tudott megegyezni arról, kié legyen az oktatási tárca. Sajátos kompromisszum született: Magyar Bálint miniszter kinevezésével az SZDSZ kapta meg az irányítást, az MSZP pedig államtitkárt küldhetett – az én személyemben. Tanulságos tíz hónap volt.
P. L.: Akkoriban én a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke voltam, amelyet éppen Magyar Bálint számolt fel.
H. I.: Mindenesetre én a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma élén folytathattam a munkát, a következő kormányban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetője lettem. Büszke vagyok arra, hogy bár csaknem tizenkét éve kormányoz a Fidesz kétharmaddal, a rendszerváltozás óta máig én vagyok a leghosszabb ideig hivatalban lévő kulturális miniszter.
1965-ben született Zalaegerszegen. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán végezte. 2007-től az MTA műszaki osztályának levelező, 2013-tól rendes tagja. Dolgozott a Knorr-Bremse magyarországi leányvállalatának fejlesztési igazgatójaként, majd európai elektronikai fejlesztési igazgatóként Németországban. 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért, majd oktatásért felelős államtitkára, 2018 májusa óta innovációs és technológiai miniszter. Nős, három gyermek édesapja.
Rátérve a felsőoktatás mai kérdéseire, a kormány már hat éve megállapította, hogy nem elég eredményes a terület. Miért kellett éveket várni a cselekvésre?
P. L.: Amikor megszületett a 2014-es, Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia, valóban felsoroltuk, milyen típusú problémákat látunk, és hogy mi lenne rájuk a megoldás. Röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy változást szerettünk volna elérni a külföldi példák felhasználásával, a nemzetköziesítéssel, az intézményi autonómia erősítésével, az államtól való távolság növelésével, a finanszírozás kiszámíthatóságának megteremtésével, valamint a teljesítményelv és az intézményi felelősség növelésével. Majd a két évvel későbbi, felülvizsgált változatban már azt is leírtuk, az egyetemeknek nem biztos, hogy az állami fenntartás a jó irány. Megnéztük többek között Ausztriát és Németországot, ahol lényegesen függetlenebb a működés. Elsőként azonban meg akartuk érteni a felsőoktatás működését, mondván, csak ezután következhet az alapos strukturális változás. Ez azonban már meglehetősen rapidra sikeredett.
P. L.: Nem igaz. Egy ekkora rendszer ráadásul nem mozdul egyik napról a másikra, csak lépésről lépésre lehet megvalósítani az átalakítást. Először ugyebár bevezettük a kancellária-rendszert, az ennek révén megszerzett tudás kellett ahhoz, hogy egy bátrabb lépést meg tudjunk tenni. Így született döntés a modellváltásról, elsőként csak a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd két szakaszban további intézményeknél. Ami a lényeg: nem volt direkt kapcsolat a 2014-ben megfogalmazott kritikák és a modellváltás között, egy folyamatról volt szó.
H. I.: Én másként látom. 2010 óta van kétharmada ennek a kormánynak, s erre az alapvető változtatásra csak most, egy nem egyértelmű kimenetelű választás előtt kerül sor, elképesztő gyorsasággal. Ebben direkt politikai döntést látok.
P. L.: A felsőoktatás mostani alakítása nem rapid dolog, ellentétben a bolognai rendszer 2004-es itthoni bevezetésével.
Az akkor regnáló miniszter a választás előtt bő egy évvel olyan döntést hozott, amely nem volt egyeztetve, pedig alapjaiban változtatták meg az oktatási rendszert. Ráadásul sajátos körülmények jellemezték az időszakot, például a rektorok fizetése milliókkal nőtt. Ott is lehetett volna vélelmezni, hogy politikai megfontolásból döntöttek.
Az, hogy a felsőoktatás az ITM-hez került, engem igazol” (Hiller István)
Hiller István 2009-ben pozitív mérlegről beszélt a bolognai rendszer kapcsán. Kitart a véleménye mellett?
H. I.: Ez is kormányokon átívelő folyamat volt. A Bolognai nyilatkozatot még az első Orbán-kormány idején írták alá, nem a következő kabinet találta ki. Az európai egységes felsőoktatási térség létrehozásának híve vagyok. Az, hogy a bevezetésben vagy a megvalósításban milyen hibák történtek, milyen nehézségek léptek fel, nem eliminálja azt a véleményemet, hogy átjárható, a hallgatói és oktatói mobilitást megkönnyítő rendszerre volt szükség. Az előző tíz évet pedig hektikusnak és hullámzónak látom. A történet 2011-ben kezdődött, amikor a fülkeforradalmi hevületben mind a három oktatási – a szakképzési, a köznevelési és a felsőoktatási – törvényt lecserélték. Ez a lépés kontinuitásmegszakítás volt, nemcsak az előző kormányokhoz, hanem az 1989–1990-ben lefektetett elvekhez képest is. Az ENSZ gyermekjogi egyezménye deklarálja, hogy az oktatás középpontjában a gyermek áll, ezt az elvet dobták ki tíz évvel ezelőtt. Az akkori felsőoktatási jogszabályt ma is szakmailag gyatrának és elhibázottnak tartom. Kétségtelen, Palkovics László államtitkársága alatt megszületett az említett stratégia, amelynek bizonyos pontjaival vitatkoztam, de kimondottan koncepciózus anyagnak tartottam. Nem látom, hogy a modellváltás logikailag levezethető lenne a dokumentumból.
