A modellváltást követő első teljes évi működési és üzleti tervéről döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa.

A márciusi ülésen egyetem tanári pályázatokról, Professor Emeritus címek, valamint egyetemi kitüntetések adományozásáról is szavazott a testület.

Számos egyetemi tanári pályázatot rangsorolt, Professor Emeritus cím adományozásáról döntött, illetve módosította a Szenátus állandó bizottsági összetételét a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete márciusi ülésén. A Szenátus tagjai több elismerés adományozásáról – doctor honoris causa cím, Pro Universitate-díjak és címzetes egyetemi tanári cím – is határoztak, olvasható a hirek.unideb.hu-n.

Az elmúlt időszak jogszabályi változásai, valamint a modellváltás miatt több szervezeti szabályzatot is módosítani kellett, illetve elfogadták a Kancellária új ügyrendjét.

A Szenátus ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta az SzMSz 11. számú mellékletének, az „Egyetemi kitüntetések és címek adományozásának rendje a Debreceni Egyetemen” című szabályzat módosítását. A határozat kimondja, hogy a Szenátus jelen lévő tagjai háromnegyedének igenlő szavazatával, titkos szavazással a kitüntetettől a kitüntetést visszavonhatja, ha az elismert arra méltatlanná vált, illetve amennyiben a kitüntetés az odaítéléstől számított 3 éves jogvesztő határidőn belül nem kerül átadásra, a kitüntetett elveszti jogosultságát a kitüntetésre, címre. Ezzel együtt hatályon kívül helyezték a testület 1/2017 (VIII.18)-i határozatát.

Az oktatási ügyek között számos új képzés létesítésének és indításának javaslatát támogatta a Szenátus.

Megszavazták az idegen nyelvi és interkulturális mediáció (BTK) alapképzési szak létesítésének, az anyagmérnöki (TTK) alapképzési szak indításának, a gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment (GYTK) mesterképzési szak létesítésének, a szociális ismeretek tanára (EK) és a villamosmérnöki (MK) mesterképzési szakok indításának javaslatát. Ugyancsak támogatták az űrtáplálkozási és -egészségtudományi szakember (ÁOK) és a rendszerszemléletű coaching (BTK) szakirányú továbbképzési szakok létesítésének és indításának, a magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus (BTK) szakirányú továbbképzési szak indításának, a mesterséges intelligencia mérnök (IK) magyar és angol nyelvű szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának javaslatát.

A testület márciusi ülésén tárgyalta a Debreceni Egyetem 2022. évi büdzséjét, melyet a 2021. augusztus 1-jei fenntartó váltás nyomán immár működési és üzleti tervnek neveznek.

Bács Zoltán kancellár az előterjesztéshez fűzött hozzászólásában köszöntette az egyetem közhasznú felügyelő bizottságának tagjait – akik az új testületben először vettek részt a Szenátus ülésén –, Imre László professzor tudományos képviselőt, Kovács Márta gazdasági képviselőt és Hajdúböszörmény polgármesterét, Kiss Attilát, aki a társadalmi képviseletet látja el.

Bács Zoltán felidézte, hogy az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma február 25-ei ülésén tárgyalta és elfogadta az intézmény 2022. évi működési és üzleti tervét, amely sok mindenben egyezik a korábbi elvekkel és módszertannal, de számos új elem került bele, főként a finanszírozási oldalon.

Továbbra is két lépcsőben dolgozzuk ki az üzleti tervet: az elsőben az egyetem sarokszámait és fő elveit rögzítjük, míg a második tartalmazza a karok, a Klinikai Központ és az agrár kutatóintézetek költségvetését, amelyet majd a következő szenátusi ülésen tűzünk napirendre. A finanszírozás módszertanának változása miatt, valamint a költségvetés készítésének időszakában már látható gazdasági és politikai világhelyzet bizonytalansága miatt a tervezés során arra törekedtünk, hogy mindenképpen tudjuk biztosítani a megemelkedett üzemeltetési költségek és bérek forrását, valamint tartalék mozgásteret a karok és egyéb szervezeti egységek számára. Új elemet és biztonsági hátteret is jelentenek a létrehozott programfinanszírozási kalapok – tájékoztatott a kancellár.

A kancellár kiemelte, hogy valamennyi egység számára van forrás a tavalyi bérfejlesztés alapbért és teljesítménybért érintő biztosítására, illetve amennyiben az intézmény teljesíti a szerződésben rögzített indikátorokat, akkor az új bérstratégia alapján minden – a más finanszírozásban működő egészségügyön kívül dolgozó – oktató, kutató és dolgozó egy havi plusz jövedelemben részesülhet év végén. 

Összességében egy teljesen biztonságos, az inflációs és egyéb költségnövekedési tényezőket teljes mértékben figyelembe vevő költségvetés készült– jelentette ki Bács Zoltán kancellár.

A testület támogatta a Mathias Corvinus Collegium Alapítvánnyal, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal történő együttműködési megállapodás megkötésének javaslatát.

Forrás: haon.hu