A hagyományos erdélyi Tusnádfürdő helyett idén a magyarországi Sátoraljaújhelyen került megrendezésre az erdélyi, a kárpátaljai és az anyaországi magyarság szellemi műhelye, a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem. A négynapos programsorozatot a „reStart-reNewal – Újraindítás-megújulás” mottóval hirdették meg. Ennek keretén belül került sor a kárpát-medencei felsőoktatást értékelő vitára Újratervezés a Kárpát-medencei felsőoktatásban címmel.
Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, az Összefogás elnöke, Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora átfogó látleletet mutattak be az otthoni felsőoktatási helyzetről.
A beszélgetés témáit tekintve központi helyet követelt magának a magyarországi felsőoktatási modellváltás, amely Hernádi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartója, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnöke és Schiffer András, ügyvéd, egyetemi óraadó között zajlott. Hernádit az üzleti életből a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatójaként ismerhetjük, Schiffer András pedig az LMP képviselőjeként vett részt hat éven keresztül a magyar törvényhozásban.
A rendezvény korántsem vár eredményeket az egyes beszélgetéspanelekben, azonban üdítő helyszíne a vélemények, nézetek ütköztetésének, azok esetleges konstruktív közeledésének, illetve a kritikai gondolkodás gyakorlásának.
Hernádi és Schiffer ezek tudatában és egy magyar viszonylatban ritkán látott kulturált véleménycserét mutatott be, amelyben nem hátráltak meg az elvi kérdések profán ütközetésétől sem. Ami miatt ennek most a Körképen nagyobb teret szánunk, az a hozzáadott érték, mi szerint olyan, régen kimondásra váró gondolatokat elvárásokat sorakoztattak fel, mint a teljesítményorientáltság és ennek elvárása, megágyazása piaci modellben.
Hernádi: A felsőoktatásban is verseny van Hernádi vitaindítóként felvázolta, hogy a két éve átalakult Budapesti Corvinus Egyetem miként működik alapítványi fenntartással. Nézőpontjából ez nem szól másról, mint annak a felismeréséről, hogy a felsőoktatás maga része lett a globális piacnak. Felvetette, hogy tekinthetnénk erre sokkal szentebb dologként is, lévén, hogy a jövőnkről van szó, a gyerekeink tanulmányairól, de a valóság az, hogy igenis tudomásul kell venni, hogy verseny van, hogy versenyzünk, és azt is tudomásul kell venni, hogy erre a versenyre nem volt felkészülve a magyarországi felsőoktatás, de akár az egész Kelet-Európai felsőoktatás sem.
A felsőoktatás szerinte azon kevés ágazatokba tartozik, ahol a posztkádári időszakban rengeteg minden beállt: a struktúrák, a kutatói hálózatok, a kinevezési rendszerek – a versenyképtelenség irányába tolta el a rendszert.
A Corvinus megújulása jelentette a pilóta projektet, majd ezt követték Magyarország további egyetemei, és az egész nem szól másról, minthogy hogyan tudunk hosszútávon versenyképességet növelni.
Schiffer: A felsőoktatás nem piacosítható A piacosítás ellen érvelt Schiffer András, aki azt a hidegháború után beindult folyamatból eredeztette, amely megcélozta az alapvető szolgáltatások piacosítását. Ennek része volt a felsőoktatás is. A felsőoktatást egyáltalán nem tekinti egy piacosítható jószágnak, mivel olyan funkciókat lát el egy társadalomban, amelyek rendre szembe mennek a piaci logika kényszereivel.
Társadalmi helyzettől függetlenül a felsőoktatásnak kiemelt funkciója van abban, hogy a legkülönfélébb családba a legkülönfélébb hátrányba született gyermeknek is – hogyha az kellő tehetséggel rendelkezik – nyissa meg a lehetőségét arra, hogy a tehetségét bármilyen szakmában kibontakoztathassa.
Szerinte ugyanis vannak olyan tudásterületek, amik a magas szinten való művelése nélkül egy társadalomban egész egyszerűen széthullanak. Ilyennek emelte ki a nyelvészetet, pedagógiát, néprajzot – nem versenyeznek a piacon – a vállalkozások számára nem nyújtanak aprópénzre váltható tudás.
Schiffer: Az egyetemi modellváltás a privatizáció előszobája Az egyetemi modellváltásról úgy vélekedik, hogy gyakorlatilag előszobája egy privatizációnak. Attól tart, nagy lesz a nyomás a modellváltott egyetemeken, hiszen a modellváltott egyetemek kuratóriumában eléggé jelentős számban ülnek üzletemberek. (A Budapesti Corvinus Egyetem kuratóriumának további tagjai: Csák János, üzletember, címzetes egyetemi tanár; dr. Lánczi András, a Corvinus rektora; dr. Martonyi János, jogász, egyetemi tanár, volt külügyminiszter; Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója. – szerk. megj.)
Hiányzott az érdem szerintiség Nagyon erős lesz a nyomás, hogy a nem promt piacosítható képzések háttérbe szoruljanak az egyetemi képzés során. Ugyanakkor Schiffer egyetértett Hernádival abban, hogy a kilencvenes években úgy ment végbe a rendszerváltás, hogy a nem érdem és nem tudományos teljesítmény alapján megszerzett monopóliumokat és privilégiumokat senki nem kérdőjelezte meg. Ezt Magyarország nagy tehertételének tartja, és gondolkodásra késztette a közönségét a tekintetben, hogy a reformkortól eltelt időszakban volt-e olyan sivár korszaka szellemtörténeti szempontból Magyarországnak, mint a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben.
Hernádi reagált a piacosítással kapcsolatos aggályokra: „Vannak olyan területek, amelyek nem piacosíthatók. A pedagógia például egy ilyen szakma. De azokat a területeket, amelyek kint vannak a piacon, az oktatókért való küzdelemben is piacosítani kell. Kialakult egy olyan rendszer a magyar felsőoktatásban, amelyben mind az oktató, mind pedig a diák egy csendes teljesítmény-visszatartásban volt érdekelt.
Hernádi: Előnyös, ha üzletemberek ülnek a kuratóriumokban A tanár abban volt érdekelt, hogy minél kevesebb napba besűrítse az oktatási tevékenységét, és utána megkeresse azt a pénzt, amit oktatásból nem tudott megkeresni. A diák pedig abban volt érdekelt, hogy minél hamarabb befejezze az iskolát a héten, hogy utána diákmunkát tudjon vállalni. Harmadéves hallgatóknak 44 százaléka dolgozik több mint 20 órában egy héten. Azt az időt fecsérlik el, amikor tanulniuk kellene, mert amikor mindent meg tudnak csinálni, hegyeket tudnak elhordani, helyette nem kvalifikált munkát végeznek. Utána azt hiszik, hogy a diplomájuk fog érni valamit. De nem fog érni semmit, mert az oktatóink sem lesznek versenyképesek, ha nem követeljük meg tőlük a teljesítményt.”
A kuratórium elnöke reagált Schiffer abbéli aggodalmára is, miszerint sok az üzletember a kuratóriumokban: „Nem üzletemberek, hanem vezetők! Olyan vezetők, akik nagyvállalatokat, nagy cégeket vezettek, több tízezer embert adott esetben. A vidéki tudományegyetemek a környék legnagyobb foglalkoztatói: 1000 alkalmazott, 11000 hallgató. Ide vezető kell, és ha ezeket a vezetőket az egyetem nem tudja kitermelni maga, valakinek ezt meg kell mondani. Az SZFE-ben sem azért ül ott a Világi Oszkár és a Bacsa György, mert piszokul értenek a színművészethez, hanem azért mert vezetői tapasztalata van, tudja, hogy ha húzok egy „á” betűt, akkor annak mi a következménye, tudja, mi az, hogy teljesítményszámonkérés, és meg tudja mondani bizonyos esetekben, hogy mit jelent a verseny és versenyhelyzet.”
Alapítványi forma, mint megoldás Schiffer szerint fontos ellenlábasa volt a kiszámíthatóságnak az a tény, hogy nem az államtitkárok rángatták a felsőoktatást. A rendszerváltás előtt megkövesedett karok és rendek, egyetemi elit csoportok kitalálták azt, hogy mit hova fognak integrálni. Nem érdekelt senkit, hogy mi a kormány számára kifizetődő. A kormányok pedig nem mertek újat húzni az egyetemi elittel, nem mertek konfrontálódni.
Hernádi erre a problémára pont az új modellben látja a megoldást. Szerinte az alapítványi forma pont azt tudja biztosítani, hogy a régi beidegződéseket – hogy egy rendszerben működjön mindenki és mindenki ugyanúgy működjön – megszüntetjük. Nem rövidtávon működik az alapítványi forma. Az, hogy a kuratórium 10-15-20 évre tud tervezni, teljesen más forma, mint amikor valaki politikai struktúrákban gondolkodik: jön egy új kormány, jön egy miniszter, jön egy államtitkár, váltunk akkor.
Erről szól a politika, csak éppen úgy lemaradunk a versenyben, hogy épp ezért nem jó. Kiszámíthatóvá kell tenni. Van az államnak ebben feladata: a hosszú távú kiszámíthatóságot kell garantálni. Az egészet egy finanszírozási modellre építették fel, amely egy bázisalapú modell, és minden egyetem abban volt érdekelt, hogy minél inkább felpumpálják a létszámot. Amikor pedig felpumpálták a létszámot, akkor olyan helyzetbe kerültek, hogy 100 pontos különbséggel vettek fel hallgatókat. Ez már meglátszik!
Schiffer András ezen felül az elitképzés veszélyeire is felhívta a figyelmet: „Az üzleti tudományok képzését, jogászképzést piacosítják, ki fog alakulni egy olyan elit, amely születési kiváltság alapján fog létrejönni. Praktikusan a felső tízezer bővített újratermeléséről fog szólni a felsőoktatási képzés.”
Nemzetközi szinten is verseny van Hernádi Zsolt nyilvánvalóvá tette, hogy lesz olyan egyetem, amelyik valóban a legjobb diákokat kell, hogy megcélozza. Mert a Corvinus nem a budapesti egyetemekkel versenyez, hanem a bécsi, londoni, amsterdami egyetemekkel versenyez. Senki nem számolja annak a társadalmi hasznosságát, hogy miért hitetem el egy hallgatóval 19 éves korában, hogy az a diploma, amit ő kapni fog, azzal el is fog tudni helyezkedni. Lesz kevésbé hasznos egyetem és hasznos egyetem. És valóban sokkal nagyobb valószínűséggel jönnek a kevésbé tehetős hallgatók az elitegyetemekre. A tehetséggondozó programokat – olyanokat, mint például az MCC, amely már a középiskolában kiszedi a tehetséges diákokat – azokat működtetni kell, és oda kell tenni bele a pénzt, hogy a társadalmi mobilitást serkenteni lehessen.
Schiffer mélyen antidemokratikusnak nevezte a komplett közpolitikai területeket kétharmados alapítványokba delegálni: „Nagyon nem szeretném, hogyha a győri egyetemnek a közép vagy hosszú távú stratégiáját az AUDI döntené el, és még kevésbé, hogy a Gödöllői Egyetem stratégiáját a Biotech döntené el. Ennél még a sűrűn változó kormányok is jobbat tudnak. Négy évente az állampolgárok véleményt mondanak, a felsőoktatásról is. És ha másik irányba szeretnék terelni a felsőoktatási politikát, akkor olyan embereket delegálnak oda.”
Mi is az az elitképzés? A vita vége felé szükségesnek látták tisztázni, hogy ki mit gondol az elitképzés alatt.
Hernádi így fogalmazott: „Az elit számomra azt jelenti, hogy mindenki kapjon egy lehetőséget, és ne menjen el külföldre. Aki valóban jó gimnáziumból jött, aki valóban magas pontszámot ért el, az kapjon itt is egy ugyanolyan lehetőséget, mint bárhol máshol. Engedjük a demokráciát az egyetemekre, és ha jön egy új kormány, majd csinál valami mást, könyörgöm?! A világ legjobb egyetemein milyen kormány szól bele az egyetemek működésébe, amikor van egy váltás?! Maga a piac értékeli, hogy szükség van arra az oktatásra, vagy nincs szükség. Van 150 év előnyük hozzánk képest.”
Schiffer végül egyetértett: „Ha az elit alatt teljesítmény, tudás, tehetség alapján nevezel ki egy csoportot, ebben egyetértünk. Én azt nem fogadom el, ha azokat nevezzük elitnek, akik eleve kiváltságos környezetből jöttek. Nagyon merésznek tartom az USA-val összehasonlítani a magyar, közép-európai felsőoktatást. Egy csomó társadalmi funkciót a megmaradásunk érdekében állami kontroll, állami támogatás nélkül nem tud ellátni a felsőoktatás.”
Végül Hernádi Zsolt megállapítása ért el abszolút konszenzust a hallgatóság körében: „Ez a hallgatókról szól, nekünk azt kellene figyelembe venni, hogy mi a jó a hallgatóknak. A társadalomnak az a jó, ha jó hallgatóink vannak.“
