Kihelyezett kuratóriumi üléssel egybekötött kari tanácsülés keretében ismerkedett a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar oktatási és kutatási tevékenységével az intézmény fenntartói feladatait ellátó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány csütörtökön

Az intézmény valamennyi karát érintő látogatássorozat legújabb állomásán, a Fogorvostudományi Karon Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratórium elnöke hangsúlyozta: az új testület egyik első intézkedése ősszel az egyetemi oktatók fizetésének jelentős emelése volt.

Ahhoz, hogy jó képzés legyen, megbecsült oktatókra van szükség. Ezek a bérviszonyok nyugodt jövőt biztosítanak – jelentette ki. Hozzátette: emellett az intézményi teljesítményeket figyelembe vevő jövedelmi rendszert is kialakítottak.

 A magyar állam végre nagyon helyesen megfogalmazta a felsőoktatással szemben, hogy mit vár el tőle. Ilyen utoljára a második világháború előtt fordult elő – emelte ki.

Elmondta, hogy a teljesítménybérezést jövőre személyekre lebontva is alkalmazni fogják. Ezek meghatározásában fontos szerepet fognak játszani a kari tanácsok, nekik kell majd megtalálni az egyensúlyt az alapkutatásokban és az alkalmazott kutatásokban résztvevők között, de a keretrendszerből nem lehet kilépni.

Az alapkutatások esetében is szükséges meghatározni bizonyos időskálákat. Ha nem jönnek eredmények időről időre a kutatóknak és a közösségnek kell dönteni arról, hogy kívánja-e tovább finanszírozni. Az alkalmazott kutatások pedig alapvetően eredményorientáltak – fogalmazott Kossa György.

Megjegyezte: a Debreceni Egyetemnek nem a magyar egyetemek a versenytársai, hanem az olyan közép-európai felsőoktatási intézmények, mint például a krakkói Jagelló Egyetem, vagy a prágai Károly Egyetem.

Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy Közép-Kelet-Európa legjobb egyetemévé váljunk. Megfelelő az infrastruktúránk, a humán erőforrásunk, a képzési kultúránk, a múltunk és jelenünk, kiváló a gazdálkodásunk és a szervezőképeségünk – vélekedett. Megjegyezte, a cél elérése esetén tovább javulna az oktatók minősítése, és az itt tanult diákok oklevele is sokkal többet érne a munkaerőpiacon.

Büszkén számolt be arról, hogy sikerrel járt a Debreceni Egyetem orvosképzéseinek elismertetése az Egyesült Államokban, vagyis a magyar orvosok diplomája ezentúl egyenértékű az amerikaiakkal. Európában csak néhány egyetemnek van ilyen minősítése.

 A kuratórium vezetője az egyetemi modellváltással kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy bátor lépés volt a kormány részéről az intézmény autonómiájának növelése. Ennek köszönhetően ezentúl nem kell minden évben a költségvetésért küzdeni és a beruházások fontos döntési lépései ide kerültek. Fejlesztésekre soha nem látott hatalmas összeg, több százmilliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanakkor a kurátorok saját vagyonukkal felelnek a fenntartó működéséért - emlékeztetett.

A kuratórium tagjait vendégül látó Fogorvostudományi Kar dékánja, Bágyi Kinga az ott folyó tevékenység bemutatása közben kiemelte, hogy náluk az oktatás, a betegellátás és a kutatások egy része az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően egy épületben zajlik. A külföldi hallgatóik számának növekedésével együtt járt humán erőforrásuk gyarapodása, így a 10 féléves osztatlan mesterképzés során átlagosan 8-10 hallgató jut ma egy oktatóra.

Előadásában kitért az intézmény erősségeire: az országosan is kiemelkedő infrastrukturális adottságokra, a minősített oktatók arányára, szakmai tudására és elkötelezettségére, valamint a kiváló tudományos mutatókra.

Az ülésen többek között azt is megtudhattuk, hogy összesen csaknem 700 fogorvos hallgató jár a karra, az oktatás magyar és angol nyelven is folyik, így az oktatás gördülékeny biztosítása érdekében sok esetben külsős óraadókat is be kell vonni.

Forrás: haon.hu