Egyetemi tanári pályázatokat rangsorolt, több szabályzatot is módosított, illetve számos együttműködési megállapodás megkötéséről szavazott a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete január 27-ei ülésén.

Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár távollétében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes vezette a Debreceni Egyetem Szenátusának januári ülését. A rektori beszámolót követően egyetemi tanári pályázatokat rangsorolt a testület, illetve döntött a Szenátus állandó bizottsági összetételének módosításáról.

Folytatódott a modellváltáshoz kapcsolódó jogi változások átvezetése az egyetemi szabályzatokba. Egyebek mellett módosították: az SzMSz 5. számú mellékletének, a Karok Működési Rendje című szabályzat Bölcsészettudományi Karra vonatkozó részét, a DE szabályzata az egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályokról, a pályáztatás rendjéről és egyéb foglalkoztatási szabályokról című szabályzatot, a Debreceni Egyetem Hallgatói Felvételi Szabályzatát, a Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát, a Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatát, a Doktori Szabályzatot, az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatainak intézményi lebonyolításáról szóló szabályzatot, valamint az egyetem Etikai Kódexét.

Oktatási ügyek között a Szenátus módosította a 2021/2022. tanév időbeosztását az Állam- és Jogtudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint az Informatikai Kar esetében.

A testület szavazott a 2022/2023. tanévre vonatkozó önköltségek mértékének megállapításáról és módosításáról, továbbá támogatta a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, valamint a Debreceni Egyetem között létrejött együttműködési megállapodás mellékletét képző, okleveles gépésztechnikus-képzésre vonatkozó képzési program jóváhagyását.

Számos együttműködési megállapodás megkötéséről is döntött a testület: az Emirates Aviation University (Egyesült Arab Emírségek) intézménnyel, a University of Oradea (Románia) intézménnyel, a George Emil Palade University of Medicine, Pharmacy, Science and Technology of Targu Mures (Románia) intézménnyel, a National Dong Hwa University (Tajvan, Kína) intézménnyel, a Jiangxi University of Finance and Economics (Kína) intézménnyel, a Shenyang Aerospace University (Kína) intézménnyel, a Northeast Normal University (Kína) intézménnyel, a Yantai University (Kína) intézménnyel, a Nanchang Hangkong University (Kína) intézménnyel és a Guangxi University of Finance and Economics (Kína) intézménnyel.Egyetemi tanári pályázatokat rangsorolt, több szabályzatot is módosított, illetve számos együttműködési megállapodás megkötéséről szavazott a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete január 27-ei ülésén.

Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár távollétében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes vezette a Debreceni Egyetem Szenátusának januári ülését. A rektori beszámolót követően egyetemi tanári pályázatokat rangsorolt a testület, illetve döntött a Szenátus állandó bizottsági összetételének módosításáról.

Folytatódott a modellváltáshoz kapcsolódó jogi változások átvezetése az egyetemi szabályzatokba. Egyebek mellett módosították: az SzMSz 5. számú mellékletének, a Karok Működési Rendje című szabályzat Bölcsészettudományi Karra vonatkozó részét, a DE szabályzata az egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályokról, a pályáztatás rendjéről és egyéb foglalkoztatási szabályokról című szabályzatot, a Debreceni Egyetem Hallgatói Felvételi Szabályzatát, a Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát, a Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatát, a Doktori Szabályzatot, az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatainak intézményi lebonyolításáról szóló szabályzatot, valamint az egyetem Etikai Kódexét.

Oktatási ügyek között a Szenátus módosította a 2021/2022. tanév időbeosztását az Állam- és Jogtudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint az Informatikai Kar esetében.

A testület szavazott a 2022/2023. tanévre vonatkozó önköltségek mértékének megállapításáról és módosításáról, továbbá támogatta a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, valamint a Debreceni Egyetem között létrejött együttműködési megállapodás mellékletét képző, okleveles gépésztechnikus-képzésre vonatkozó képzési program jóváhagyását.

Számos együttműködési megállapodás megkötéséről is döntött a testület: az Emirates Aviation University (Egyesült Arab Emírségek) intézménnyel, a University of Oradea (Románia) intézménnyel, a George Emil Palade University of Medicine, Pharmacy, Science and Technology of Targu Mures (Románia) intézménnyel, a National Dong Hwa University (Tajvan, Kína) intézménnyel, a Jiangxi University of Finance and Economics (Kína) intézménnyel, a Shenyang Aerospace University (Kína) intézménnyel, a Northeast Normal University (Kína) intézménnyel, a Yantai University (Kína) intézménnyel, a Nanchang Hangkong University (Kína) intézménnyel és a Guangxi University of Finance and Economics (Kína) intézménnyel.

Forrás: demedia.hu