A jövő tudásból és tehetségből épül. Ez a felismerés a forrása annak a gondolatnak, amelyből a Junior Expó ötlete született.

A Junior Expo-t első alkalommal 2010.márciusában rendezték meg Egerben az Agria Parkban, majd azóta minden évben egyre bővülő résztvevői körrel és programmal rendelkezik - tájékoztatták az Origo szerkesztőségét a szervezők.

A Junior Expot 2022. március 25-26 -án 12. alkalommal rendezi meg az Agria Universitas Egyesület. Több mint ötven vállalkozás várja, hogy bemutatkozzon az Agria Park látogatói és a zsűri előtt. A zsűri elnöke Köpeczi-Bócz Tamás, a Tokaj-Hegyalja Egyetem - a JuniorExpo fővédnöke -  Vállalkozásfejlesztési Tanszékének vezetője.

Az expó célja nem csak a verseny, hanem hogy a vállalkozók megismerjék egymást és egy közösség épüljön ki a résztvevőkből, akik a későbbiekben üzleti és baráti kapcsolatokat építhetnek ki egymással.

Idén is megrendezik a rendezvény keretein belül az Expó túrát, amelyen a látogatók bármely standon kaphatnak Expó-túra füzetet, amelyet le kell pecsételtetni hét megadott és három szabadon választott standon. A kitöltött szelvényt az Agria Universitas Egyesület standjánál található gyűjtőben kell elhelyezni. A kitöltött szelvénnyel vehetnek részt a tombolán, ahol a nyeremények a vállalkozók és kiállítók termékei.

A fiatal vállalkozók kiállítása reggel 9:00 és délután 18:00 óra között várja látogatóit, az Agria Park földszintjén, 25-én pénteken és 26-án szombaton. Az eseményt, Dr. Stumpf István kormánybiztos, a Tokaj- hegyalja Egyetem kuratóriumának elnöke és Horváth Ágnes az Agria Universitas elnöke és a Junior Expo megálmodója nyitja meg beszédével.

Forrás: origo.hu