Dobogós helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem az egyetemek és főiskolák között a jelentkezők száma alapján.

Február közepéig összesen több, mint 99 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe Magyarországon, ebből összesen 14518, első helyen pedig 7218 diák választotta az ország legjobb egyetemét.

A Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint az intézmény 2022-es felvételi jelentkezési számai híven tükrözik meghatározó jelenlétét és szerepét a magyar felsőoktatásban. Mint írják, az SZTE népszerűségének oka, hogy széleskörű, nemzetközi felsőoktatási rangsorokban jegyzett képzési kínálattal rendelkezik és a felsőoktatásban meghatározó QS rangsorban évek óta őrzi első helyét a magyar felsőoktatási intézmények között. A jelentkezők tudatos választásának indoka, hogy az SZTE tagja a EUGLOH európai egyetemi szövetségnek, így azok a hallgatók, akik szeptemberben majd megkezdik szegedi tanulmányaikat a párizsi, portói, müncheni, lundi partneregyetemek hallgatói is lesznek.

Az SZTE nagy múltra visszatekintő oktatási intézményként, tradicionális értékeit tisztelettel őrzi és ápolja, ugyanakkor ezen szilárd történelmi alapokon építkezve, már a következő 100 év értékeinek megteremtésén dolgozik.

A 2022-BEN JELENTKEZETT FIATAL DIÁKOK KÖZÜL A TAVALYI ÉVHEZ KÉPEST 2,6%-KAL TÖBBEN, MÍG AZ ELSŐHELYES JELENTKEZŐK SZÁMÁT TEKINTVE 7218-AN JELENTKEZTEK A TISZA-PARTI UNIVERSITASRA.

„Az egyetem vezetése, oktatóink és kutatóink küldetésüknek tekintik, hogy a nálunk végzettek, a jövő értelmiségeként, széleskörű látásmóddal és határok nélküli tudással állják meg helyüket a szakmai életpályájukon. Építve a modellváltás adta lehetőségekre, egyetemünk elkötelezett a tekintetben, hogy elsőként vezesse be a legújabb felsőoktatási megoldásokat és innovációkat. E célunk megvalósítását szolgálja a Courserával, a világ egyik legnagyobb nemzetközi online oktatási platformjával kialakított, Kelet-Közép Európában egyedülálló együttműködésünk is, melynek keretében ingyenesen nyitjuk meg hallgatóink előtt a világ vezető egyetemeinek és vállalatainak online kurzusait és oktatási moduljait. További előremutató oktatási programokat dolgozunk ki hallgatóink tanulmányi előrehaladása, sikeressége és egyetemünk nemzetközi jelenléte érdekében. A felvételizők előtt kapuink nyitva állnak, várjuk őket a jövő értékeinek közös megteremtéséhez” – mondta Prof. Dr. Rovó László a Szegedi Tudományegyetem rektora, az egyetem iránt tapasztalható, folyamatosan emelkedő érdeklődésre reagálva.

Forrás:szegedma.hu