Csendes nemzeti tragédiának tartja a tehetséges diákok elvándorlását a Budapesti Corvinus Egyetem új rektora, aki dolgozott egyebek mellett az Európai Központi Banknál és a Nemzetközi Valutaalapnál. Takáts Előd arról is beszélt, hogy a modellváltás révén az egyetemnek végre van lehetősége a kitörésre.
Kutatás nagynevű külföldi egyetemeken, publikáció, oktatás, nemzetközi karrier. Miért hiányzott önnek a Corvinus rektori széke?
Itt végeztem, itt kaptam lehetőséget a közgazdászkarrierre. Mindig is titkos tervem volt, hogy a nemzetközi pályafutásom után visszatérek, s megosztom az egyetemmel, a kollégáimmal, a hallgatóimmal, a magyar felsőoktatással azt a tapasztalatot és tudást, amelyet az eltelt időben szereztem. Tudatosan készültem az egyetemi tanári pályára. Társadalmi munkában kezdtem részt venni az oktatásban, a kampusz életében, s ennek kapcsán merült fel a rektori pályázat kérdése. Mivel ez egyetemi életre való, a karrierem későbbi szakaszában képzeltem el, így először el kellett gondolkodnom rajta. Amikor átgondoltam, arra jutottam: egyedülálló lehetőségről és kihívásról van szó. Azt is éreztem, hogy most vagy soha.
Miért? Nem ért volna rá később, több hazai tapasztalattal belevágni egy ilyen megbízásba?
Két szempontból is kivételes a helyzet. Egyfelől az alapítványi forma valódi lehetőséget ad az intézménynek a nemzetközi pályán is versenyezni. Másfelől kivételes kihívás is áll előttünk. A legjobb magyar diákok már érettségi után is egyre nagyobb arányban hagyják el az országot – márpedig elsőrangú egyetem nincs elsőrangú hallgatók nélkül. A legjobb magyar diákok már érettségi után is egyre nagyobb arányban hagyják el az országot”
Értem, de miért érezte úgy, hogy ebben a helyzetben éppen önre van szükség?
Szerintem egy ilyen kihívás minden közgazdászt motiválhat. De van egy személyes szempontom is: civilben ötgyerekes családapa vagyok, igyekszem a gyerekeimet a saját példámon, a döntéseimen keresztül is nevelni. Hogyan tudnék a szemükbe nézni, amikor azt mondom nekik, valósítsák meg önmagukat, használják fel jóra a tudásukat és a képességeiket, ha én nem teszem meg ugyanezt? Ezért pályáztam végül a posztra, vállalva az eddigieknél keményebb és fárasztóbb munkát.
A G7 portál a vezetői tapasztalat hiányát említette az augusztustól hatályos kinevezése kapcsán.
Ehhez a pozícióhoz három alapvető készségre van szükség: nemzetközi szinten is értelmezhető tudományos háttérre, karrierközépi energiára és az említett vezetői tapasztalatra. Csakhogy ez a három nem lehetséges egyszerre. Nem egyedülálló ez a dilemma. Hasonló helyzetben volt az Egyesült Államokban a Federal Reserve Board, a jegybank kormányzótanácsa, amikor kiváló képességekkel bíró, a közgazdaságtant mélyen értő embereket akart bevonni a monetáris politika alakításába. Ben Bernanke a Princeton Universityn tanított előzőleg, nem volt vezetői tapasztalata, s így került a központi bank felső vezetésébe, majd rövidesen az élére. A globális pénzügyi válság kezelésével aztán az egész világnak bizonyított. És van számos hasonló példa.
A pályázatában a fiatalok elvándorlását csendes nemzeti tragédiának nevezi. Borús kép, egyben súlyos kritika. Nem lenne inkább ellenzéki politikus?
Ez nem borúlátás, hanem a helyzettel való felelős szembenézés – ami nem ellenzéki vagy kormánypárti kategória. Winston Churchill sem volt német ügynök, amiért vért és könnyeket ígért a második világháború kezdetén Nagy-Britanniának.
A hallgatói elvándorlás valóban csendes nemzeti katasztrófa. Lépjünk egyet hátra! Ahhoz, hogy kitörjünk a közepesen fejlett országok csapdájából, és elérjük a nyugat-európai vagy észak-amerikai gazdasági és életszínvonalat, a humán tőkénkre kell építeni. Márpedig ebben a legtehetségesebbekre számíthatunk, ők tudnak céget indítani, hírnevet szerezni az országnak kutatási és innovációs területen, helytállni a nemzetközi versenyben. Nélkülük nincs fellendülés! Muszáj őket itt tartani, illetve visszacsábítani, márpedig a statisztika szerint ez egyre nagyobb problémát jelent. Kétségtelen: a Corvinus a modellváltás előtt is Magyarország legjobb gazdaság- és társadalomtudományi egyeteme volt, ám még így sem versenyképes az agyelszívó külföldi műhelyekkel. Trendforduló kell.
Hogyan?
Három fő eleme van a programomnak. Az első az, hogy élményszerű tanulmányokat biztosítunk. Ehhez aktívabb és intenzívebb foglalkozások kellenek kisebb csoportokban, hogy jobban tudjunk igazodni a hallgatók átlagos szintjéhez, illetve mindenkire nagyobb figyelem jusson.
Vagyis kevesebb diák és több oktató?
Igen. Tanultam a Princeton Universityn, ahol nagyjából nyolc az egyhez a hallgató-oktató arány; nálunk huszonnégy az egyhez. A modellváltás előtti időben az egyetemeket, így a Corvinust is mennyiségi alapon finanszírozta az állam. Leegyszerűsítve: ahhoz, hogy a felszínen tudjon maradni az intézmény, annyi diákot kellett felvennie, ahányan befértek a tantermekbe és a folyosókra. Ez minket különösen hátrányosan érintett, hiszen hozzánk jönnek a legkiválóbbak is, akiknek a tehetsége egy szinten van például a Harvard vagy a Yale tanulóiéval. Csakhogy a mennyiségi nyomás miatt nem tudtunk nekik valódi minőséget kínálni. Ezen gyorsan változtatunk. Már idén nyáron elkezdtünk határozott lépéseket tenni, 2025–2026 tájékára pedig beállítjuk a tizenkettő az egyhez körüli hallgató-oktató arányt, ami mondjuk a London School of Economics szintje. Emellett erősítjük majd az oktatási tevékenység mérését, a hallgatói és vezetői visszajelzések becsatornázását.
Praktikusan ez azt is jelenti, hogy addig emelik a ponthatárt, amíg csak lehet?
Alapvetően az a célunk, hogy aki ide bekerül, lehetőség szerint végezze is el az egyetemet. Legyen képes megfelelni egy nemzetközileg is versenyképes, kihívásokkal teli oktatásban. Úgyhogy igen, a felvételnél magas ponthatárt húzunk. Idén nyáron is rekordmagas pontszámokat értünk el. Az egyetem messze kiemelkedik a hazai mezőnyből a pontszámok alapján is. Nem csak a Corvinus-ösztöndíjas képzéseink népszerűek: a gazdasági területen például a költségtérítéses kurzusainkon magasabb pontszám kellett, mint más, ingyenes, államilag finanszírozott hazai képzéseken. A hallgatók is értékelik a minőséget.
"Az egyetem messze kiemelkedik a hazai mezőnyből a pontszámok alapján is”
Csakhogy ebből az is következik, hogy alapvetően a tehetősebb családokból és jobb gimnáziumokból érkezőknek lesz csak lehetőségük bejutni. Gondolnak a hátrányos helyzetű fiatalokra is?
Ez így van, és készülünk nyitni a tehetséges, de nem tehetős hallgatók felé. A tehetséggondozás ma is része az egyetemnek, és bővíteni fogjuk. Ehhez külön, a felvételire is felkészítő programokat, intézményi hátteret dolgoznánk ki, és tudunk támogatói forrásokat is szerezni. Ez a Corvinus elemi érdeke is: ha sikeres, a tehetségre és nem a családi háttérre épülő elitképzést szeretnénk létrehozni, nem szűkíthetjük le a merítést azokra, akik a mostani, a családi háttér szerint szegregáló középiskolai rendszerben jól teljesítenek. Meg kell találnunk a tehetséges, de hátrányos helyzetű hallgatókat. Ez személyes célom.
Mérhető amúgy, hogy egy magyar diák mi alapján választ egyetemet, magyart, külföldit egyaránt?
Egy kérdőíves eszközzel idén elkezdjük precízen felmérni a hallgatók preferenciáit, kapcsolatban vagyunk a magyarországi elitgimnáziumokkal is. Tudjuk, hogy a legjobb gimnáziumokban a diákok 15–50 százaléka nem is itthon tervezi a felsőfokú tanulmányait – ez az a statisztika, amelyre az előbb már utaltam, ez a csendes nemzeti katasztrófa. Szeretnénk megérteni a kiváltó okokat. Vannak minőségi okok, ezekre válaszol az a fordulat, amelyet a rektori programomban kifejtek. Emellett érezhető egyfajta divat is. Pedig van, amiben már most jobbak vagyunk a külföldi vetélytársainknál, például a szakkollégiumi rendszerben. Nálunk olyan közösségek vannak, ahol a szociális élet és a szakmai képzés kéz a kézben halad. És talán sok fiatal alulértékeli azt a képzést, amelyet itthon megkaphat: személyes tapasztalataim szerint a Magyarországon elvégzett kurzusaimmal soha nem voltam hátrányban, se a Princetonon, se a mintegy két évtizedes nemzetközi karrierem során. Az alapképzést még azoknak is érdemes itthon elvégezniük, akik aztán egy időre külföldre mennének tanulni. Fontos: az elitképzést nem lehet külföldre kiszervezni, de a Corvinus a világ kapuját is kinyithatja.
Van lehetőség az oktatói kar bővítésére, illetve további fizetésemelésre?
A modellváltás előtti időszakban nem volt keret a bérfejlesztésre az egyébként leterhelt tanári karban. Az előző két évben sikerült átlagosan negyven százalékkal növelni a juttatásokat, létrejött az akadémiai életpályamodell. Ez is az alapítványi fenntartás érdeme. Szeretnénk külföldi, nemzetközi tapasztalattal bíró oktatókat és kutatókat bevonzani, erre is van már programunk.
Mik a további pontok?
A program második hangsúlyos eleme a kutatási kultúraváltás. Ez elviszi az oktatót a tudomány élvonalába, ami emeli az oktatás minőségét. Különösen igaz ez a mesterszakon és a doktori képzésben. A kultúraváltás lényege, hogy lehetőségen és nem kényszeren alapul. Ilyen sikeres kultúraváltásra több külföldi példa is van. A harmadik elem pedig a nemzetköziesítés.
Eddigi pályája nyomán el tudjuk képzelni, mit takarhat az utóbbi elem. Jelentkeztek már ismerősök egyes nyugati intézményekről, hogy előadást tartanának a Corvinuson?
Persze, többen is. Nyilván élni is fogunk a lehetőséggel, ugyanakkor azt is erősíteném, hogy a mi hallgatóink is tudjanak egy-két félévig neves külföldi egyetemeken tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez minden szinten kétirányú utca, hiszen az ide érkezőknek is szeretnénk megmutatni a mi kultúránkat, kincseinket, megközelítésünket.
Milyen hírünk van most a világban?
Egyelőre nem vagyunk olyan erősen beágyazva a nemzetközi gondolkodásba, mint szeretnénk. A kutatási teljesítmény, amin keresztül látszódna az egyetem, még nem olyan jelentős, mint lehetne. De ezt egyáltalán nem borúsan mondom. A pohár félig tele van! Az alapok jók, és mi készen állunk feljebb lépni.
Sokszor került szóba a modellváltás, említette, emiatt vállalta a megbízatást. Miben jobb ez, mint a korábbi rendszer?
A Corvinus esetében már most vannak eredményei. Stabil, hosszú távú finanszírozást jelent, lehet tervezni, ami kiemelkedően fontos. Másrészt olyan szervezeti rugalmasságot lesz tehetővé, amely elengedhetetlen a versenyképességet célzó reformokhoz. Az alapítványi finanszírozás megengedte, hogy a mennyiségiről a minőségi szemléletre térjünk át.
Jó úton járunk, ezért kötelességem, hogy a tapasztalataimat a döntéshozókkal és a közvéleménnyel is megosszam. Csak nemzetközi szinten is elismert felsőoktatással juthatunk előrébb, ebben alighanem konszenzus van, ahogy talán abban is, hogy az alulfinanszírozott és bürokratikus fenntartói modellben nem volt lehetőség kitörésre. Most végre van. Élni kell vele.
A Corvinus költségvetése kisebb, mint a CEU-jé, de ebből több mint tízszer annyi hallgatót oktatunk”
Finanszírozás. A fenntartó alapítvány a Mol és a Richter részvényeinek hozamából részesül. Tényleg akkora biztonságot jelent ez?
Tény, hogy az árfolyamok folyamatosan változnak, amit a koronavírus-járvány is megmutatott, ám a kuratóriumnak összességében olyan vagyon áll a rendelkezésére, amilyennel kezelni lehet a fluktuációt. Magyar viszonylatban jelentős erőforrásaink vannak. De ez nem ok az elbizakodottságra: nemzetközi versenytársainkkal összehasonlítva sokkal szerényebb ez az összeg. A Corvinus költségvetése kisebb, mint a CEU büdzséje, de ebből a kisebb erőforrásból több mint tízszer annyi hallgatót oktatunk. Ez nagyságrendi eltérés.
Innen szép nyerni. Hernádi Zsolt kuratóriumi elnök 2030-ra jelölte meg a regionális vezető szerep elérését. Tartható?
Nem lesz könnyű, borzasztó nagy erőfeszítéseket kell még tennünk, de igen, végre jó esélyünk van a kitörésre. Ezt meg kell ragadnunk!
