A modellváltásért felelős kormánybiztos szerint nem igaz, hogy a kormány erőszakolta volna ki a modellváltást, és az utóbbi időben jelentősen csökkentek a félelmek az átalakítással kapcsolatban.
HVG: 2021. február 1-jével nevezte ki önt a miniszterelnök az egyetemek modellváltásáért felelős kormánybiztosnak. Addigra azonban már – hol kisebb, hol nagyobb ellenkezések, botrányok közepette – szinte minden intézmény esetében eldöntött tény volt a modellváltás. Nem volt kései ez a kinevezés?
S. I. : Nem gondolnám. Akkor kezdődött el a modellváltási folyamat második szakasza. Az első tíz modellváltó egyetem átalakítása a múlt év közepén valóban megtörtént. A vita arról folyt, folytatódik-e a modellváltás vagy nem. De még mielőtt elkezdtem volna, a folyamat felgyorsult. Ősszel bejelentette rá az igényét a Semmelweis és a Debreceni Egyetem, ami a másik két vidéki egyetemet, a pécsit és a szegedit is lépéshelyzetbe hozta.
Azok a kritikák, hogy a kormány erőszakolta volna ki a modellváltást, nem igazak. Én még mielőtt elfogadtam a kinevezésemet, határozottan kértem a miniszterelnöktől és Palkovics László minisztertől is, hogy legyen világos: az egyetemek saját belső fórumainak döntése kell hogy legyen a modellváltás.
HVG: A Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében erről szó sem volt. Ott biztos, hogy nem az egyetem belső fórumai döntöttek.
S. I. : Az kétségtelen, hogy az SZFE-botrány, azok a viták, amik az SZFE körül kialakultak, elég jelentősen beárnyékolták az egész modellváltást, nem tették azt népszerűvé. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem épp rektorváltás előtt állt, és egy népszerűtlen dologgal nyilván nem kezdtek el kampányolni. Ez szerintem mindenképp közrejátszott abban, hogy ez a két nagy egyetem kimaradt a modellváltásból.
A második hullám mindenesetre a korábbi, szakegyetemi modellváltáshoz képest sokkal komplexebb folyamat volt, mert már nagy tudományegyetemek is csatlakoztak. A három nagy vidéki tudományegyetem a saját régiója legnagyobb foglalkoztatója. Ráadásul klinikák is tartoznak hozzájuk, és azok egységes kórházi irányítási rendszerbe tagozódására is ügyelni kellett, úgy, hogy a klinikák az egyetemeknél maradjanak. A pedagógusképző intézményekkel kapcsolatban pedig szintén felmerültek aggodalmak, mert azokat nemigen lehet piacosítani.
Körbejártam az összes egyetemet, és a vezetőkkel megtárgyaltam a modellváltás előnyeit, és felmértem az ő igényeiket, problémáikat. Az SZFE körüli vita által kreált légkör és az ellenzéki félelemgerjesztés – hogy ez privatizáció, fideszes lenyúlás, az autonómia elvesztése, hogy az állam csak ígérget és úgysem fog adni semmit – nem tett jót a nyugodt tárgyalásoknak. Azt tapasztaltam ugyanakkor az utóbbi időben, hogy mára lehullott ez a negatív konnotáció a modellváltásról.
„Sehol sem merül már fel az autonómiasérelem, meg hogy nincs szó az egyetemek jövőjéről. Minden egyetem elégedett.”
HVG: Hogy tudná röviden összefoglalni, miért is jó az, hogy vagyonkezelői alapítványok fenntartásába kerültek a korábbi állami fenntartású egyetemek? Az állam a bürokratikus szabályokat a korábbi fenntartás esetén is lazíthatta volna, teljesítményre alapozhatta volna a finanszírozást, nem? A finn modellre és az osztrák modellre szoktak hivatkozni, de Finnországban összesen két egyetemen működik alapítványi formában, Ausztriában pedig a háromlábú finanszírozásban az állami egyetemekkel is sikerült a megállapodás. Tehát nem kellett ehhez feltétlenül magánosítani. Itt miért kellett?
S. I. : Finnországban 13 állami fenntartású egyetem volt (alkalmazott tudományok egyeteme a többi), ebből kettő lett alapítványi fenntartású. Az Aalto Egyetem, élve épp azzal a szabadsággal, amit az alapítványi fenntartás jelent, a világ legjobb egyetemei közé küzdötte fel magát az utóbbi évtizedben. 2010-ben kivették az egyetemi professzorokat a közalkalmazotti szférából, ahogy most mi, Magyarországon tettük, mindenki a munka törvénykönyve alapján, teljesítményarányosan, rugalmas foglalkoztatás keretében kapja a bérét.
Ott is kiváltott némi feszültséget az átalakítás, de végül látványos eredményeket hozott. Három egyetemet összevontak Helsinkiben, megerősítették az üzleti kapcsolataikat, több professzort meg tudtak hívni, piacképes szakokat tudtak indítani. Az is hasonlóság a finn és a magyar modellben, hogy az állam nem szállt ki a finanszírozásból, az egyetemek büdzséjének 70 százalékát – függetlenül a fenntartástól – továbbra is az állam finanszírozza. Tamperében az utóbbi három évben zajlott le az átalakítás. Ott is három egyetemet vontak össze, fejlesztették az üzleti kapcsolatokat, nyitottabbá váltak a civil világra, az ott végzőknek biztos életpályát tudnak felajánlani, hiszen már a képzési időben gyakorlati pályára tudják állítani a hallgatókat. Azt gondolom, ezek a sikeres váltások a többi egyetemnek is jó példával szolgálnak.
Magyarországon a legfontosabb mozzanat az egyetemek többségénél az, hogy kiszabadulnak az államháztartási béklyó alól. Most, hogy megkötötte velük az állam a hatéves szerződést és a húszéves keretszerződést, az intézmények előre látják, mire számíthatnak.
HVG: A kérdés, hogy ezt miért nem lehetett állami fenntartásban megcsinálni?
S.I.: Állami fenntartásban nem gazdálkodhat szabadon az egyetem például a maradványpénzekkel. Azért, mert minden évben le kell zárni a költségvetést. Nem tudja kiszabadítani magát az olyan bürokratikus szabályok alól, mint a központosított közbeszerzések. Lassúak a folyamatok. A szegediek mesélték, hogy két évig tartott, míg be tudták fejezni egy projektjüknél a közbeszerzést, ezt nem tudta kivárni a nagy multicég partnerük, és visszalépett a közös innovációból.
A közalkalmazotti bértáblában olyan korlátok vannak, amiket nem lehet átlépni. Nem lehetett jól megfizetni azokat, akik minőségi munkát végeznek. Mi azt akarjuk elérni, hogy az egyetemi tanársegéd legalább 500 ezer bruttót keressen, a professzor meg legalább egymilliót. Ha nincs meg egy PhD-s hallgatónál az egyetemi életpálya ígérete, hogy érdemes odamenni, és egy munkahelyen jelentős fizetést kapni, akkor nem fogjuk tudni megteremteni a tudományos utánpótlást. És ezek még csak a bürokratikus kötöttségek. De olyan megalvadt struktúra alakult ki a magyar felsőoktatásban, amit nem lehetett feltörni. Az erős status quo érdekek megették a reformokat, amelyek versenyképesebbé tehették volna a felsőoktatást.
A modellváltással az egyetemek rákényszerülnek arra, hogy saját stratégiát kialakítva szorosabb kapcsolatot építsenek az üzleti szférával. A következő években 11 science park épül az egyetemek körül. Zöldmezős beruházásként megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem. Ennek én vagyok a kuratóriumi elnöke. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy a szülővárosomban, Sárospatakon részese lehetek az egyetem megalapításának. A Tokaj-Hegyalja Egyetemnek kitüntetett szerepe lesz a hazai borászképzés megújításában. A Tokaj Wine Business Institute felállításával pedig célunk a nemzetközi borászképzés piacán letenni a névjegyünket.
HVG: Az osztrák mintájú új, négy lábon – az oktatáson, a kutatáson, az infrastruktúrán és a kiemelt ágazati célrendszeren – álló finanszírozási rendszert ott nemcsak az alapítványi, hanem az állami fenntartású egyetemeken is be tudták vezetni. Itt miért nem?
S. I. : Azért, mert minden eddigi kísérlet megdőlt az egyetemek ellenállásán. Most azért bízunk a sikeres váltásban, mert több mindent együtt alakítottunk át: a fenntartói szerkezetet, a finanszírozási rendszert, a fejlesztési problémák kezelését és a PPP-konstrukciók kiváltását.
HVG: Továbbra sem értem, miért nem lehetett – Ausztriához hasonlóan – az állami egyetemeknél is ezt a finanszírozási formát bevezetni?
S. I. : Azért, mert a kormány úgy gondolta, hogy nagyobb önállóságot ad az egyetemeknek szervezeti, gazdasági és tudományos autonómia formájában. A kormány bizonyos feltételek mellett garantál egyfajta finanszírozást. De legyenek érdekeltek abban az intézmények is, hogy ők is hozzanak be pénzeket. Most összesen 21 került ezek közül közalapítványi fenntartásba, ami összesen több mint 180 ezer hallgatót érint. A magyar felsőoktatás szerkezete erősen plurálissá vált: 24 egyházi, 16 magán-, 6 állami és 21 közalapítványi fenntartású egyetemből áll. Kiélezett verseny várható közöttük a – demográfiai okokból csökkenő létszámú – hallgatókért.
„Ha lesz pénzük az egyetemeknek, és azzal önállóan gazdálkodhatnak, akkor meg tudnak szerezni olyan oktatókat, akik miatt vonzó lesz az adott intézmény a magyar és külföldi hallgatók számára.”
Ezt a rigid állami struktúra nem tudta megvalósítani.
HVG: Mi lesz a már említett, modellváltásból kimaradt ELTE-vel és Műegyetemmel? Velük is új megállapodást köt az állam?
S. I. : Még egyszer hangsúlyozom, arra törekszem, hogy akkor indítsunk el a kormányzati oldalról bármilyen egyezkedést, ha erre igény van az egyetemek részéről. Én rendszeresen találkozom a rektorokkal, a kancellárokkal, zajlik a párbeszéd velük is. Hogy pontosan mit akarnak, majd el fogják dönteni.
HVG: Ha nem akarnak vagyonkezelő alapítványi fenntartót, akkor az új finanszírozási rendszert náluk nem vezetik be?
S. I. : Ezt a rendszert a kormány a modellváltók számára dolgozta ki. Ha ők az állami támogatásra és fenntartásra tartanak igényt, akkor marad az eredeti modell.
HVG: Ez azt is jelenti, hogy ők több pénzre nem is számíthatnak?
S. I. : Ők is pályáznak mindenféle kutatási pénzekre. De az új finanszírozási modellnek nem alanyai. Ha új oktatási kormányzat lesz, az majd nyilván eldönti, milyen úton mennek tovább. De ez a jövő zenéje. Én nem számítok arra, hogy 2022-ig újabb egyetem akar modellt váltani.
HVG: A modellváltás kritikusai azt mondják, hogy eddig az állam fenntartóként ellenőrizte az egyetemeket, de azok önállóan működtek, hiszen a szenátus döntött a fontos kérdésekben (rektor, költségvetés, szmsz). Most viszont ezekben a kérdésekben a kuratórium dönt, amiben a kormányhoz közeli emberek ülnek. Azaz nem az egyetem autonóm, hanem a kuratórium. Ráadásul egy esetleges kormányváltás után a kuratórium tagjai nem elmozdíthatók.
S. I. : Ez nem teljesen így van. A 21 egyetem teljesen eltérő struktúrát működtet. A törvényben az áll, hogy minimum egy tagot mindenütt a szenátus delegál az alapítvány felügyelőbizottságába. Például Miskolcon úgy építették fel a fenntartói modellt, hogy a szenátusnak továbbra is kifejezetten erős jogosítványai vannak. A rektorválasztás is a szenátus jogköre maradt, amit a kuratórium nem is vétózhat meg. Mindenhol máshogy építették fel az irányítási struktúrát, hogy van-e elnök, van-e kancellár. Van, ahol ott van a kuratóriumban a rektor, másutt nincs.
Az is ki fog derülni, jó-e, ha tagja a rektor a kuratóriumnak. Kialakultak a helyi modellek, ami majd menet közben még biztos, hogy alakulni fog, ha nem működik jól. Szegeden a kuratórium összetétele nyugtatta meg a közvéleményt abban, hogy érvényesülni fog az autonómia. A finanszírozási modellről pedig még az átalakítás ellenzői is azt mondták, hogy soha ennyi támogatást nem kapott az egyetem. Az egyetemi modellváltás nem gyógyír a felsőoktatás összes bajára. De esélyt teremt arra, hogy az egyetemek alkalmazkodjanak a megváltozott környezethez, és próbálják a saját stratégiájukkal a versenyképességüket növelni. Nagyon fontos, hogy az alapítványok közcélúak.
„Semmilyen más célra nem használható fel a kuratóriumoknak adott vagyon, mint a felsőoktatási feladatok ellátására.”
HVG: Miért névre szólóan nevezték ki a kuratóriumi tagokat? Miért az van, hogy Vidnyánszky Attila az SZFE kuratóriumának elnöke, és nem – mondjuk – a mindenkori Nemzeti Színház igazgatója? Vagy Varga Judit a miskolci kuratóriumi elnök és nem az igazságügyi miniszter?
S. I. : Olyan embereket választott ezekre a pozíciókra a kormány, akik személyes felelősséget is vállalnak az egyetem és a kuratórium működéséért, és van erős kötődésük az adott régióhoz, az adott egyetemhez.
HVG: Meg a jelenlegi kormányhoz.
S. I. : Nyilvánvalóan nem az ellenzékből fog kinevezni a kormány embereket, hiszen ők eleve támadják a modellváltást. Olyan embereket kellett találni, akik hisznek ebben, akik saját személyes arcukkal, karrierjükkel, életpályájukkal hitelesítik azt, hogy a magyar felsőoktatás valóban versenyképessé tud válni. A kormány azt a megoldást választotta, hogy teljes bizalmat szavaz meg ezeknek az embereknek.
HVG: Akik így leválthatatlanok.
S. I. : Valóban nem válthatók le úgy, mint a politikusok a választásokon. De ez nem is politikai pálya, és közhatalom-gyakorlásról sincs szó. Ez az egyetemi versenyszféra, ahol a stabilitást meg kell adni. És vannak ellenőrző testületek: felügyelőbizottság, vagyonellenőr, könyvvizsgáló, a közpénzek tekintetében az Állami Számvevőszék.
HVG: Ön korábban is hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a szociálisan rosszabb helyzetű fiatalok is bejuthassanak a felsőoktatásba. Ebben nem áll jól a magyar felsőoktatás: tíz éve 7 százalék, most már csak 1 százalék hátrányos helyzetű fiatal jár egyetemre. Azt ki lehet jelenteni, hogy a modellváltás után nem csökken az államilag támogatott helyek száma az egyetemeken?
S. I. : Generálisan ki lehet jelenteni, igen. Az állami ösztöndíjas helyek összességében nem csökkennek. A finanszírozáshoz kapcsolódó indikátorrendszerben pedig kifejezetten prioritás, hogy a hátrányos helyzetű térségekből származó hallgatók számára speciális ösztöndíjakat és előremeneteli rendszereket dolgozzanak ki. Én magam személyesen is elkötelezett vagyok e tekintetben, folyamatosan figyelni fogom ezeket az arányokat. A Tokaj-Hegyalja Egyetem esetében is azon dolgozunk, hogy a környék 27 településén hátrányos helyzetben élők számára speciális ösztöndíjat hozzunk része.
HVG: Palkovics László innovációminiszter egy éve még azt mondta a vidéki nagy tudományegyetemekről, hogy ezekben a bonyolult intézményekben nem lesz modellváltás, ám mind Szegeden, mind Debrecenben, mind Pécsett mégis megvalósult az átállás. Nincsenek veszélyben az alapból nyilván nem piacosítható pedagógusképzések ebben a modellben?
S. I.: A jó minőségű pedagógusképzés Magyarország jövőjének a záloga. Ha ezt nem teremtjük meg, és nem alakítjuk ki ezen életpálya biztonságát, akkor a gyerekekkel való foglalkozás már általános iskolában olyan csorbát szenved, hogy nem beszélhetünk a felsőoktatás sikerességéről sem. A pedagógusok képzéséért minősített felelősséget visel az állam. Ezt az egyetemekkel most megkötött szerződések is rögzítik. Az állam mint megrendelő biztosította ezeket a helyeket.
HVG: Korábban 1500 milliárd forint fejlesztési forrásról lehetett hallani a felsőoktatás kapcsán, majd szó volt 1700 milliárdról is, de arról is, hogy ez a pénz az unióval folytatott tárgyalások miatt nem is lesz meg, vagy nem ennyi lesz. Mennyi pénz jut most akkor végül felsőoktatásra, hogyan osztják azt szét?
S. I.: Ha beleszámítjuk a science parkokat, amikre korábban 400-500 milliárd volt elkülönítve, meg beleszámítjuk az egyedi fejlesztési igényeket, amelyekre durván 1200 milliárd volt, akkor hozzávetőlegesen 1700 milliárd forintról beszélhetünk. És ebben még nincs benne az 50 milliárdos PPP-kiváltás és az egyéb tudományos pályázatok sem.
A támogatási szerződésekbe most már bele is vannak foglalva az egyetemek fejlesztési igényei, így ezekből ők pontosan tudják, mennyi állami forrásra számíthatnak. Hogy ez a pénz milyen forrásból érkezik, az az uniós tárgyalások miatt egyelőre bizonytalan, de ez másodlagos kérdés. A kormány elkötelezettsége az említett összeg mellett továbbra is áll, ha nem az Európai Unió, akkor a magyar költségvetés fogja finanszírozni.
„Kijelenthető, hogy a magyar kormány a felsőoktatásra eddig soha nem látott összegű támogatást fordít.”
