Mozgalmas évet tudhat maga mögött a pécsi egyetemi élet, ugyanis számos elismerést zsebelhetett be a Pécsi Tudományegyetem, ráadásul rengeteg újdonsággal lett gazdagabb.

Talán a legszembetűnőbb újdonság a pécsiek életében, hogy átadták a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar több mint 14 milliárd forintból megépült új oktatási és kutatási épületszárnyát. Az orvoskar főépülete egy új, 12 000 m2-es szárnnyal bővült, mely a legmodernebb technológiai újításokkal az eddigieknél is magasabb szintű elméleti és klinikai oktatási környezetet biztosít.

A PTE szívügye a zöldítés, így azzal, hogy a világ „zöld egyetemeinek” élmezőnyében – 956 egyetem részvételével – a 42. helyen végzett a PTE, és a magyar egyetemek között ismét a legjobbnak bizonyult, kiérdemelték ismét a legzöldebb hazai egyetem címet.

Érdekes éven vagyunk túl, hiszen a Covid mellett a modellváltás jelentette a legtöbb kihívást – vélekedett Miseta Attila, a PTE rektora.

Új fejlesztésekkel is találkozhatunk a pécsi egyetemnek hála, ugyanis létrejött egy telefonos applikáció, mellyel nyomon követhetjük a vízfolyásokat, új hibrid labor áll rendelkezésre a szívgyógyászati klinikán, felszívódó implantátumokkal gyógyítanak a gyermekklinikán, egyedülálló mikroszkóppark segíti a gyógyszerfejlesztést, új mellkassebészeti eljárást alkalmaznak, valamint új ultrahangkészülék segíti a gyermekek urológiai vizsgálatát.

Mindemellett számos világszínvonalú szabadalom öregbítette a PTE hírnevét az elmúlt évben: saját fejlesztésű 3D testszkenner, új szekve­náló berendezés, újabb kutatások a humán reprodukciós nemzeti laboratóriumban.

Továbbá a modellváltásnak köszönhetően alapítványi egyetem lett a Pécsi Tudományegyetem, megkezdődött a Centenáriumi ünnepségsorozat, megkapta a legrangosabb európai nemzetköziesítési díjat, az ország legjobb alsófokú pedagógusképzője lett, valamint az oktatói kiválóság alapján a HVG-rangsor élén zárt a BTK. A sportos hallgatóira is büszke lehetett az egyetem, ugyanis jó néhányan remekeltek a tokiói olimpián.

Forrás: bama.hu