Folytatódik az együttműködés a Dunaújvárosi Egyetem és a Miskolci Egyetem között. Ennek egyik újabb állomása a tegnap aláírt megállapodás a két felsőoktatási intézmény között.

A nukleáris technológiai fejlesztés mellett számos együttműködés létesül az intézmények között.

„Jellemző a Miskolci Egyetem életében, hogy viszonylag sok együttműködési megállapodást kötünk, ezzel is igyekszünk az egyetem köré kapcsolati hálót építeni és az informális kapcsolatokat formálissá tenni” – mondta el az eseményen Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. Hozzátette, erre azért is van szükség, hogy az egyetemek innovációs ökoszisztéma-központokká váljanak, ahogy azt a tudományért felelős minisztérium megálmodta. „Az viszont ritka, hogy más felsőoktatási intézménnyel – jelen esetben a Dunaújvárosi Egyetemmel – kössön együttműködést egy felsőoktatási intézmény. Nem titkolt tény, hogy van egy egészséges verseny a hallgatókért az intézmények között a felvételi időszak végéig, de a határidő lejártával azokat a kapcsolatokat kell keresni, amik erősítenek minket” – emelte ki az egyetem rektora. Ezek az együttműködések általában a kutatásfejlesztés területén tudnak közös pályázatokban leginkább megvalósulni. A megállapodás azokat a kapcsolódási pontokat próbálja erősíteni, amiknek van történelmi hagyománya. Ilyen a Paks II.-nek az ügye vagy közös pályázatok beadása, de általában minden olyan műszaki képzést érintő együttműködés lehetséges, amelyet ez a megállapodás rögzít. „Azt remélem, hogy ez a szerződés nem egy szimbolikus zárópontja, hanem sokkal inkább a kezdete valaminek a két egyetem között” – húzta alá a rektor.

Közös múlt és jövő

„Nem csak a hagyományőrzés és a közös selmeci múlt köti össze a két intézményt, hanem azok a kihívások is, amelyek akár a két egyetem közös múltjából fakadnak, akár a modellváltással megérkezett új pozíciók mentén alakultak ki” – mondta el András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora. Hozzátette: az egyetem számára az egyik legnagyobb kihívást a nukleáris tudással kapcsolatos feladatok jelentik, számos olyan fejlesztés indult el az egyetemen, amelyről azt gondolják, hogy partnerekkel együtt tud igazán erős lenni. „A jövő a számunkra biztosan tartogat nagyon sok olyan feladatot, amiben számítunk a szövetségeseinkre, így a Miskolci Egyetemre is” – húzta alá a dunaújvárosi rektor. Ismertette azt is, hogy tavaly augusztusban zárult le egy másfél milliárdos projekt a felsőoktatási intézményben, amely a nukleáris technológia fejlesztéseivel volt kapcsolatos, így a jövőbeli paksi fejlődés miatt szükség lesz a jövőbeli szoros együttműködésre.

Forrás: boon.hu